Szerző: Barna József

2001. december 31. 13:11

Japánban már kapható az Athlon XP 2000+

Noha az előzetes várakozások szerint az AMD hivatalosan csak január elején jelenti be asztali számítógépekbe szánt leggyorsabb processzorát, az Athlon XP 2000+-ot, egyes japán boltokban már megvásárolható a termék.

Noha az előzetes várakozások szerint az AMD hivatalosan csak január elején jelenti be asztali számítógépekbe szánt leggyorsabb processzorát, az Athlon XP 2000+-ot, egyes japán boltokban már megvásárolható a termék.


Fotó: Akiba PC

A 0,18 mikronos csíkszélességgel készülő Palomino magos Athlon XP 2000+ fogyasztói ára 49.999 jen, azaz körülbelül 102.000 forint. A modell valós órajele 1,67 GHz. Az AMD novemberben közzétett processzorútiterve szerint szintén jövő év első negyedévében -- talán az XP 2000+-szal egy időben -- jelenik meg az utolsó Palomino magra épülő Athlon XP processzor, mely várhatóan az XP 2200+ jelölést kapja majd, s melynek valós órajele egyelőre nem ismert. Ennek megjelenését követően, 2002 második és harmadik negyedévében az új modellek már kizárólag a 0,13 mikronos gyártástechnológiával előállított Thoroughbred, majd a 0,13 mikronos SOI technológiával gyártott Barton magon alapulnak majd.

Érdekességként érdemes megemlíteni azt is, hogy az új modellek megjelenésével egyre nagyobb lesz a különbség az AMD processzorok valós órajele és a modellszámozásban megadott érték között. Hiszen a cég eddig 66 MHz-es valós órajel-növekedéshez 100 egységnyi modellszám-növekményt társított. Így míg az Athlon XP 1500+ esetében a két érték közötti különbség mindössze 166, addig az XP 2000+ esetében már 333. Ezért sem tudni jelenleg, hogy a 2200+-os Athlon XP milyen valós órajelen üzemel majd.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról