:

Szerző: Barna József

2001. december 17. 18:37

250.000 dolláros bírsággal sújtották az NVIDIA egyik bennfentes kereskedelemmel vádolt alkalmazottját

[CNET, Reuters] Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) pénteken azt közölte, hogy az általa indított szabálysértési eljárás során az NVIDIA egy volt mérnökét 250.000 dolláros bírság megfizetésére kötelezte az ügyben eljáró szövetségi bíróság.

[CNET, Reuters] Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) pénteken azt közölte, hogy az általa indított szabálysértési eljárás során az NVIDIA egy volt mérnökét 250.000 dolláros bírság megfizetésére kötelezte az ügyben eljáró szövetségi bíróság.

Amint arról korábban beszámoltunk, az SEC vádirata szerint 15 személy -- köztük az NVIDIA egykori alkalmazásában álló kilenc mérnök, egy elemző és egy személyzetis munkatárs --, valamint négy ismerősük és hozzátartozójuk 2000 márciusában illegálisan tett szert 1,7 millió dollárnyi haszonra. A tizenöt ember ugyanis jelentős mennyiségű részvényt vásárolt március 6-ától kezdődően, amikor megneszelték, hogy az NVIDIA igen kedvező szerződést kötött a Microsofttal, melynek értelmében az előbbi szállítja az utóbbi által gyártott Xbox játékkonzol több alkatrészét is. A Microsoft a megállapodást csak március 10-én jelentette be hivatalosan, ám annak hatására az NVIDIA részvényárfolyama jelentős mértékben, 118 dollárra emelkedett.

Az SEC később két alperessel megegyezett, ám Manu Shrivasta mérnöknek nem volt ilyen szerencséje. Shrivasta ugyanis -- miután elismerte bűnösségét -- a bírságon túl kénytelen visszatéríteni az illegálisan megszerzett 446.724 dolláros profitot, valamint az azt fialó 30.825 dolláros befektetését is. Az SEC szóvivője szerint igen fontos ilyen nagy összegű bírságok kiszabása, hiszen egyedül így lehet másokat eltántorítani attól, hogy bizalmas belsős információkat illegális haszonszerzésre használjanak fel.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.