:

Szerző: mz

2000. április 14. 00:56

Gnutella: pornográfia névtelenül?

Az internetes portálok, keresőlapok és természetesen elsősorban a lemezkiadó vállalatok újabb mumussal kell, hogy szembesüljenek. A "szörnyeteg" neve Gnutella, akinek kellemesen krémszerű neve semmilyen kapcsolatban nem áll a mogyorókrémmel. Annál inkább - legalábbis egyesek szerint - a kalózszoftverek terjesztésével, illegálisan másolt zenék továbbadásával, illetve pornográf vagy pedofil anyagok terjesztésével.
A program alapjában véve egyszerűen csak fájlok másolására készült. Különlegessége, hogy ehhez nincsen szüksége központi szerverre. Az America Online programozóinak egy kisebb csapata tette közzé március 14-én. Mivel a fájlok cseréjéhez nem használ központi gépet, gyakorlatilag nem lehet megállítani, működését megakadályozni úgy, mint a Napster-ét. Természetesen az America Online 24 órán belül eltávolította az illető honlapot. Ennek oka többek közt az is, hogy a Winamp lejátszóról ismert Justin Frankel engedély nélkül látott neki a fejlesztésnek. (Frankel előző év júniusában került az AOL-hoz, amikor az megszerezte a Nullsoft-ot.)
A folyamatot mégsem lehetett megállítani. Héhány száz felhasználó letöltötte a programot, melyet hamarosan visszafejtettek, fejlesztése jelenleg néhány lelkes, együttműködő programozó munkája által folytatódik.
A Gnutella felhasználói nagyobb Gnutella hálózatokhoz is csatlakozhatnak, de saját virtuális hálózatot is hozhatnak létre. A hálózatok teljesen véletlenszerűen alakulhatnak, létrejöttük, működésük és megszűnésük gyakorlatilag követhetetlen és ellenőrizhetetlen. A pedofil anyagok terjesztésével foglalkozó személyek állítólag máris felismerték a Gnutellában rejlő lehetőségeket.
A Gnutelle előnye-hátránya a névtelensége, követhetetlensége. Nincs az az állami hivatal, titkosszogálat, marketingügynökség, mely ellenőrizhetné ténykedésünket, vagy statisztikát készíthetne róla. Tökéletesen cenzorálatlan médium.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.