:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. november 21. 13:51

A kirobbanó sikerre való tekintettel a Nintendo a tervezettnél több GameCube konzolt szállít az amerikai boltokba

A Nintendo of America bejelentette, hogy a vállalat az év végéig az eredetileg tervezettnél 200 ezerrel több GameCube konzolt szállít a boltokba.

A Nintendo of America bejelentette, hogy a vállalat az év végéig az eredetileg tervezettnél 200 ezerrel több GameCube konzolt szállít a boltokba.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy a GameCube fogadtatása annyira kedvező volt, hogy az eredetileg tervezett 1,1 millió darab helyett 1,3 millió konzolt szállítanak az üzletekbe az év végéig.

A Nintendo GameCube vasárnap, azaz november 18-án jelent meg az amerikai üzletekben. A Nintendo összesen közel 700 ezer készüléket szállított a boltokba, amelyek szinte mind egy szálig el is fogytak. A GameCube ára 199 dollár, a játékokért 49,99 dollárt kérnek.

A japán kozolgyártó újdonságából illetve a hozzá kapcsolódó játékokból és egyéb kiegészítőkből az első napon 100 millió dolláros bevételt ért el, így a GameCube az amerikai piac legsikeresebben rajtoló játékgépe.

A Nintendo új konzolja a Microsoft Xbox és PlayStation 2 ellenében küzd a vásárlók kegyeiért. Az Xbox november 15-én jelent meg, a PlayStation 2 pedig tavaly novemberben debütált az amerikai piacon. Mindkét gép ára 299 dollár.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.