Szerző: Bodnár Ádám

2001. november 1. 19:26

A Konami már több mint 1 millió példányt szállított le Silent Hill II horror-akció játékából

A japán játékfejlesztő Konami bejelentette, hogy a Silent Hill II horror-akciójátékából a már több mint 1 millió példányt szállított az üzletekbe.

A japán játékfejlesztő Konami bejelentette, hogy a Silent Hill II horror-akciójátékából a már több mint 1 millió példányt szállított az üzletekbe.

A japán és amerikai kereskedők összesen már 650 ezer példányt kaptak a játékból. Európában csak november második felében jelenik meg a program, de az üzletek rendelései már meghaladták a 350 ezer darabot.

Hogy a Silent Hill II-ből eddig pontosan hány példány kelt el, azt nem tudni, mindenesetre a program a megjelenés hetében rögtön az amerikai sikerlista első helyére került.

A Konami számos fontos játékot jelentet meg a karácsonyi piacra, köztük a Metal Gear Solid második részét PlayStation 2-re illetve a Silent Hill II Xbox-verzióját.

A nyári leállás után, szeptember 29-30-án az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.

a címlapról

Hirdetés

AWS és microservice meetupokkal kezdjük az őszt!

2021. szeptember 17. 08:06

A nyári leállás után, szeptember 29-30-án az Amazon felhőszolgáltatása és a microservicek témája köré épülő meetupokkal indul újra a HWSW free! meetup-sorozat.