Szerző: Bodnár Ádám

2001. október 8. 10:21

Az árcsökkentés rendkívüli hatással volt a PlayStation 2 értékesítési adataira

A Sony két héttel ezelőtt jelentősen csökkentette a PlayStation 2 konzol árát Európában. Az addigi 279 angol fontos ajánlott árat 199 fontra csökkentette a japán szórakoztatóelektronikai cég, ami rendkívül jó hatással volt az értékesítési adatokra.

A Sony két héttel ezelőtt jelentősen csökkentette a PlayStation 2 konzol árát Európában. Az addigi 279 angol fontos ajánlott árat 199 fontra csökkentette a japán szórakoztatóelektronikai cég, ami rendkívül jó hatással volt az értékesítési adatokra.

Nem hivatalos források szerint ugyanis a múlt hét során közel annyi PlayStation 2 gépet adtak el, mint egy évvel ezelőtt, a konzol kereskedelmi megjelenésekor. Egyedül Nagy-Britanniában több, mint 50 ezer konzolt adtak el, alig kevesebbet, mint a kereskedelmi megjelenés hetében, amikor 55 ezer gép talált gazdára.

Érdekes, hogy amíg a sokak által a PlayStation 2-re írt legjobb program, a Gran Turismo 3 megjelenése csak alig-alig lendített valamit az eladási adatokon, az árcsökkentés nyomán hirtelen megélénkült a vásárlási kedv.

Természetesen ebben nagy szerepe van annak, hogy a három "új generációs" játékkonzolból egyelőre csak a PlayStation 2 kapható Európában, a Nintendo GameCube és a Microsoft Xbox csak jövő tavasszal jut el az öreg kontinensre.

A Sony korábban bejelentette, hogy a PlayStation 2 ára az Egyesült Államokban változatlan marad, de szakértők szerint a GameCube és az Xbox novemberi megjelenésekor a Sony mégis csökkenteni fogja a konzol árát. Ez már csak azért is valószínű, mert jelenleg Észak-Amerikában a legdrágább a PlayStation 2, ahol 299 dollárt kérnek érte az üzletekben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról