:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. szeptember 6. 13:34

A Microsoft pénzügyi igazgatója megerősítette a cég éves pénzügyi kilátásait

A Microsoft pénzügyi vezérigazgatója, John Connors egy tegnapi beszédében megerősítette: a vállalat tartja magát a júliusi pénzügyi előrejelzéseihez.

A Microsoft pénzügyi vezérigazgatója, John Connors egy tegnapi beszédében megerősítette: a vállalat tartja magát a júliusi pénzügyi előrejelzéseihez.

A redmondi écg júliusban hozta nyilvánosságra előző pénzügyi évének nyereségadatait és egyben előrejelezte a következő évben várható szintet. Ezek szerint a Microsoft a 2002-es pénzügyi évben 28,8 és 29,6 milliárd dollár közötti forgalomra és 1,91 és 1,95 dollár közötti részvényenkénti profitra számít.

A júniusban véget ért 2001-es pénzügyi évben a Microsoft 25,3 milliárd dolláros forgalom mellett részvénynenkénti 1,32 dolláros profitot ért el.

John Connors elmondta, hogy a tervek teljesítéséhez szükséges a PC-eladások 4-6 százalékos növekedése. A Microsoft a Windows XP operációs rendszer őszi megjelenésétől várja a számítógép-eladások felélénkülését. A szoftvergyártó szerint az év második felében már több PC-t adnak majd el, mint a tavalyi év utolsó 6 hónapjában.

Ezzel együtt az elemzők erre a negyedévre a Microsoft profitjának csökkenését várják, a tavaly elért részvényenkénti 46 centről 40 centre.

Áprilisi, minden munkavállaló számára kötelező, laza jogi hallgatmányunk után itt a második, befejező rész. Nem kell megijedni, informatív és hasznos lesz ez is! Ennyi a minimum, amit munkavállalóként illik tudnod.

a címlapról

PEBBLE

2

Végleges az új Pebble órák dizájnja

2025. augusztus 15. 12:30

A márka visszakapta saját nevét, így Core 2 Duo helyett Pebble 2 Duo, a Core Time 2 helyett pedig Pebble Time 2 néven érkeznek az új órák, és véglegesek a specifikációk is.