Szerző: Bodnár Ádám

2001. augusztus 28. 18:10

Elkészült a 64 bites Windows Advanced Server

[CNET] A Microsoft ma bejelentette 64 bites Windows operációs rendszerét, a Windows Advanced Server Limited Edition-t, amely Intel Itanium processzoros számítógépeken fut.

[CNET] A Microsoft ma bejelentette 64 bites Windows operációs rendszerét, a Windows Advanced Server Limited Edition-t, amely Intel Itanium processzoros számítógépeken fut.

A Microsoft kiemelt számítógépgyártó partnerei (IBM, Compaq, Dell, Hewlwett-Packard) egy hónapon belül megkezdik az új operációs rendszert futtató Itanium-alapú számítógépek szállítását a vásárlók felé. A többi számítógépgyártó (pl. Fujitsu, Hitachi, Mitsubishi, NEC, Unisys) az év hátralevő részében mutatja be az új operációs rendszert használó gépeit.

A nagy szoftvergyártók, köztük a Computer Associates, az IBM, és az SAP a jövőben több, mint 300 alkalmazásnak készítik el a 64 bites Windows-on futó változatát.

A Windows 2000 alapjain nyugvó 64 bites Windows természetesen nem az első operációs rendszer az Itanium-alapú gépekhez, ugyanis már számos Unix-változat és a Linux is elérhető ezen a platformon. A Microsoft már korábban bejelentette, hogy az ősszel megjelenő Windows XP-nek is lesz 64 bites verziója, mégpedig kettő: egy a szerverekhez, egy pedig a munkaállomásokhoz.

A Windows XP 64 bites verziói 2002-ben kerülnek piacra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról