Szerző: sammer

2001. augusztus 23. 06:33

A játékkiadók máris cáfolják azt az állítást, hogy játékaik káros hatással lennének a fiatalok fejlődésére

[ZDNet] A videójátékok gyártói visszautasították azt a megállapítást, hogy a játékok

[ZDNet] A videójátékok gyártói visszautasították azt a megállapítást, hogy a játékok károsítanák a gyerekek agyát, sőt, ők kifejezetten fejlesztő hatásúnak tartják azokat. A gyors reagálás mindenképp érthető, hiszen, ha általánosan elfogadottá válna, hogy a játékok károsak a gyerekek szellemi fejlődésére, akkor pillanatok alatt jelentős vásárlótáborról: az aggódó szülőkről kellene lemondaniuk.

Az European Leisure Software Publishers Association szerint a japán Tohoku University egyetemen végzett kísérlet eredménye csak nagyon szűk körben értelmezhető. A szoftver egyesület kijelentette, hogy nem igaz, hogy a videójátékokkal játszó gyerekek anti-szociálissá válnának. Egy angol kutatásra hivatkozva kifejezetten állítják, hogy a számítógépes játékok ugyanolyan előnyös hatással bírnak, mintha fizikai sportolással töltené az időt az ember (bár meg kell jegyezni, hogy a hagyományos sportolás -- nem sakk -- sem feltétlenül fejleszti a szóban forgó homloklebenyt).

Az egyesület igazgatója, Roger Bennett a következőket fűzte az eseményhez: "Az iparágunk már nagyon régen ki van téve különböző alaptalan kritikáknak és vádaknak. Szeretnénk azoknak segíteni, akik nem számítógépes játékokon nőttek fel, hogy megértsék ezt a teljesen új médiumot, és szeretnénk megmutatni az egészséges határt a tanulás és a kikapcsolódás között minden generációnak."

Az csoport így kommentálta az egyetem professzorának korábbi bejelentését: "A kutatás nem azt bizonyítja, hogy a számítógépes játékok károsítanák az agyat, hanem azt, hogy abban a fél órában, amíg a gyerekek kikapcsolódnak kevésbé fejlődik az agyuk, mint amikor matematikai feladatokat oldanak meg. Számos olyan játék van, amihez jelentős gyakorlat, gondolkodás és összehangolás szükséges, illetve kifejezetten nevelő hatású játékokat is lehet már találni a kínálatban."

Az egyesület megpróbálta eloszlatni azokat az előítéleteket, hogy a játékosok magányosak és anti-szociálisak lennének. Egy nemrég készült angol felmérésre hivatkoztak, ami megállapította, hogy a számítógépes játékok segítik a fizikai, mentális és szociális fejlődést. Egy, az utóbbi időben alapított akadémiai kimutatás szerint a számítógépes játékosok koncentrálása és gondolkodásának bonyolultsága ugyanolyan magas szinten volt mint a sportolóknak.

"A tanulmány szerint a játékok feltűnése elősegítette a szociális aktivitást, és a játékosok jelentős időt töltenek barátjaikkal és családjukkal is. A kutatók ezzel eloszlatták azt a sztereotípiát, hogy a számítógépes játékosok olyan emberek, akik minden idejüket a számítógépüknek és a technológia megismerésének szentelik ahelyett, hogy más emberekkel építenék a kapcsolatukat."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról