:

Szerző: Barna József

2001. augusztus 17. 18:16

Az RDRAM egyik legnagyobb korábbi támogatója, a Samsung jelentősen növeli DDR SDRAM-termelését

[ExtremeTech] Amint az ismert, a koreai Samsung Electronics az év elején még azt jósolta, hogy a Rambus DRAM-ok iránti igény az idén négyszeresére nő majd, és ennek megfelelően memóriachiptermelő-kapacitásának komoly hányadát az RDRAM chipeknek szentelte. Ezzel a cég a legnagyobb RDRAM-szállítóvá vált az idén. A Samsung egyik képviselőjének tegnapi nyilatkozata szerint azonban a cég most a piaci trendeknek megfelelően úgy döntött, hogy év végére a 128 Mbites DDR SDRAM chipek gyártását az összes termelés 20%-ára növeli, a jelenlegi 5%-ról.

A cég szóvivője egyben azt is elmondta, hogy megkezdték a 128 és 256 Mbites PC333 DDR SDRAM-chipek mintapéldányainak gyártását is, melyek már most hozzáférhetőek tesztelés céljából. Így az év végére a Samsung össztermelésének 25%-át teszi ki az RDRAM chipek, 20%-át a DDR SDRAM chipek, míg a fennmaradó 55%-át az SDRAM chipek termelése. A Samsung saját felmérése szerint 2001 első félévében a DDR-piac 40%-át sikerült megszerezniük. Az eladások dollárban kifejezett értékében azonban, tette hozzá a szóvivő, az RDRAM még így is több mint ötször nagyobb bevételt hoz a cégnek, mint a DDR SDRAM.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.