Szerző: Barna József

2001. augusztus 7. 12:24

A Wall Streeten rossz szemmel nézik az Intel árcsökkentési terveit

[ZDNet] Tegnap Dan Niles, a Lehman Brothers egyik elemzője egy, az ON24-nak adott interjúban az Intel Pentium 4 processzorokat érintő, augusztus 26-ra előirányzott radikális árcsökkentési terveit a következőképpen kommentálta: Akik eddig úgy vélték, hogy az árháború már így is túlzottan agresszív, el sem tudják képzelni azt, ami ezután következik. Niles elmondta, hogy az Intel a Windows XP megjelenését és az őszi iskolakezdést meglovagolva e jelentős árcsökkentéssel próbál piaci részesedést visszaszerezni a rivális AMD-től. Azonban, mint hozzátette, az árleszállításoknak mindig megvan a hátulötője, és - minthogy feltehetően az AMD is hasonló lépéssel válaszol majd - mindkét cég nyereségkilátásai romlanak.

[ZDNet] Tegnap Dan Niles, a Lehman Brothers egyik elemzője egy, az ON24-nak adott interjúban az Intel Pentium 4 processzorokat érintő, augusztus 26-ra előirányzott radikális árcsökkentési terveit a következőképpen kommentálta: "Akik eddig úgy vélték, hogy az árháború már így is túlzottan agresszív, el sem tudják képzelni azt, ami ezután következik." Niles elmondta, hogy az Intel a Windows XP megjelenését és az őszi iskolakezdést meglovagolva e jelentős árcsökkentéssel próbál piaci részesedést visszaszerezni a rivális AMD-től. Azonban, mint hozzátette, az árleszállításoknak mindig megvan a hátulötője, és - minthogy feltehetően az AMD is hasonló lépéssel válaszol majd - mindkét cég nyereségkilátásai romlanak.

Hozzá kell tenni, hogy az Intel első memóriachipjeinek megjelenése óta mindig is hatalmas árréssel dobta piacra új termékeit. A hamarosan megjelenő Pentium 4 1,9 GHz ára azonban már a bevezetés után röviddel csupán 274 dollárba kerül majd. Nem véletlenül aggasztja tehát az elemzőket és a befektetőket egyaránt a cég stratégiája. Ugyanakkor az Intel processzorpiaci legnagyobb konkurense, az AMD már most is gyakorlatilag az előállítási költségnek megfelelő összegért kínálja processzorait, rendkívül alacsony haszonréssel, egyes esetekben pedig veszteséggel. Jól látható tehát, hogy az árak sorozatos csökkentése nem folytatható a végtelenségig, még akkor sem, ha az Intel sokszorta komolyabb tartalékokkal rendelkezik, mint riválisa.

Az Intel esetében ugyanis a befektetők sokkal érzékenyebbek is egyben. Ezt bizonyítja, hogy a Salomon Smith Barney elemzője, Jon Joseph lejjebb szállította a cég harmadik negyedéves pénzügyi eredményeivel kapcsolatos várakozásait. Prognózisa szerint a cég a harmadik negyedévben a korábban remélt 6,64 milliárd dolláros bevétel helyett csak 6,24 milliárdra számíthat, ami részvényenként 8 centes nyereséget jelent, szemben a korábbi 11 centes előrejelzéssel. Ennek ellenére Joseph megtartotta a "vétel" kategóriában a cég részvényeit. A First Call elemzői is csökkentették a várakozásokat, noha nem akkora mértékben, mint a Salomon Smith Barney.

Az Intel részvényei 1,4 dolláros csökkenés után 30,38 dolláros értéken zárták a kereskedési napot.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról