:

Szerző: Barna József

2001. július 16. 19:42

Compaq: kapható a világ első 1 GHz-es 64 bites processzorára épülő AlphaServer GS

[PRNewswire] Noha alig néhány hete állapodott meg az Intel és a Compaq arról, hogy az utóbbi teljes mellszélességgel az Intel Itanium architektúra mellé áll, és a 64 bites processzorok tervezése és gyártása során szerzett több mint tíz év óta halmozódó tapasztalatait az Intel rendelkezésére bocsátja, a Compaq ma bejelentette, hogy a világ legmagasabb órajelen üzemelő 64 bites processzorára, az 1 GHz-es Alphára épülő AlphaServer GS szervercsalád a mai naptól megvásárolható.

A bejelentés nem áll ellentétben a megállapodásban lefektetett elvekkel, hiszen a Compaq csupán 2004-re ígérte szervercsaládjainak teljes "intelesítését". Így feltehetően még két éven keresztül az Alpha processzorcsalád komoly ellenfele lesz az Itaniumnak.

Egyben a cég azt is bejelentette, hogy a továbbfejlesztett Tru64 UNIX vállalati operációs rendszere lehetővé teszi különböző órajelű processzorok alkalmazását is többprocesszoros környezetben.

Az egyprocesszoros AlphaServer GS sorozat már jelenleg is megvásárolható: az AlphaServer GS80 95.000, az AlphaServer GS160 255.000, míg az AlphaServer GS320 565.000 dolláros áron.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.