Szerző: Barna József

2001. június 25. 02:32

A Transmeta szövetségre lép az Epsonnal

[ElecticTech] A Seiko Epson és a Transmeta pénteken jelentették be, hogy a jövőben együttműködnek a Crusoe processzorok elkövetkezendő generációinak gyártásához szükséges új technológiák kifejlesztésében. Minthogy a Seiko Epson félvezetőgyártó részlege elsősorban kis helyigényű és alacsony fogyasztású chipek gyártására koncentrál, mindkét cég számára hasznos lehet a saját fejlesztésű technológiák megosztása. A megállapodás értelmében a két cég közösen fogja fejleszteni a jövőben megjelenő alacsony áramfelvételű Crusoe processzorokat.

Ez egyben azt is jelenti, hogy mindkét cég a másik rendelkezésére bocsátja az alacsony energiaigényű mikroprocesszorok tervezésével kapcsolatos egyes szabadalmait, s egyben megvizsgálja az esetleges új piaci szegmensekre (pl. internetes készülékek) történő belépés lehetőségeit.

A hír azért érdemel említést, mert a Transmeta múlt heti profitfigyelmeztetése kapcsán elemzők garmada állította, hogy a cég tőkeinjekció nélkül képtelen lesz fennmaradni. Mint mondták, a Transmeta jelenlegi tartalékaival csupán néhány évig odázhatja el a csődeljárást, ám kérdés, hogy a befektetők számára e vegetáció elfogadható-e. Többen úgy vélték, hogy jelenleg a cég számára az életben maradást egyedül az garantálhatná, ha egy erős félvezetőgyártó cég felvásárolná. Nem titok, hogy az AMD az egyik legesélyesebb jelölt, hiszen a két cég eddig is gyümölcsöző kapcsolatokat ápolt. A felvásárlás lehetőségéről megkérdeztük a Transmeta szóvivőjét, aki eddig nem válaszolt megkeresésünkre. Ám amint megérkezik a tájékoztatás, hírt adunk róla.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról