Folytatódik a Nintendo ralija a Switch 2 hatására
Szerdán új rekordot ért el a Nintendo részvényeinek árfolyama, amit főleg a nemrég megjelent Switch 2 konzol körüli fokozott érdeklődés hajtott fel. A játékgép június ötödikén több mint nyolc évvel az elődje után került piacra, rajtját kígyózó sorok kísérték a világ több országában. A megjelenés utáni első 4 napban több mint 3,5 millió darab kelt el belőle, ezzel pedig a cég eddigi leggyorsabban fogyó új játékkonzoljává vált. Ennek megfelelően a Nintendo is korrigálta előrejelzését, most már 66 milliós eladást vár 2028 márciusára, szemben a korábbi 60 millióval.
Láthatóan a bizonytalan gazdasági környezet, és a viszonylag combosabb ár sem szegik a játékosok kedvét, ha a Nintendo újdonságáról van szó. A Switch 2 konzolt az Egyesült Államokban 450 dollárért árulják, míg Japánban a hivatalos ára 49 980 jen, ami körülbelül 345 dollárnak felel meg, hazánkban pedig 210-230 ezer forint körül.
Szoftvertesztelés: ütött az óra A tesztelői szakmát rengeteg friss hatás éri, kifejezetten nehezített pálya ez mostanság.
Az első Nintendo Switch 2017-ben jelent meg, és indulása óta 152 millió darabot adtak el belőle, ezzel pedig minden idők második legkelendőbb konzolja lett. Az új generáció épp egy olyan időszakban érkezik megmérettetni magát a piacra, amikor nem a konzolok töltik be a központi szerepet a játékiparban. A befektetők számára az előző konzol sikere már magában biztató lehet, hiszen az S&P Capital IQ adatai szerint 2017 márciusa, az eredeti Switch megjelenése óta a Nintendo részvényei közel 470%-kal emelkedtek. A vállalat piaci kapitalizációja több mint 81 milliárd dollárral nőtt ebben az időszakban.
A Switch 2 megjelenését követően néhány globális kiskereskedő, például a Walmart weboldala is úgy jelezte napokon belül, hogy a készletek kifogytak, ez a szűkös kínálat azonban felhajtotta a viszonteladásokat. A Switch 2 népszerű termék Japán viszonteladói oldalain, a hivatalos árnál sokkal magasabb árcédulával. Már az online piacterek és fórumok üzemeltető is figyelmeztették az ügyfeleket, hogy legyenek óvatosak a hamisítványokkal szemben. A japán Yahoo Auctions egyenesen betiltotta a Switch 2 listázását, hogy elkerülje a kellemetlenségeket.
Via CNBC.