Mindenkit AI-alapú szerkesztéssel lep meg saját születésnapján a Google Fotók
A Google Fotók egyike azon kevés Google szolgáltatásoknak, melyeket nem szántott be idő előtt a keresőcég, ellenben például a Google+ platformmal, melyből a Fotók 2015 májusában kivált. Az ily módon most tízévessé vált szolgáltatás képszerkesztő modulja jelentős ráncfelvarrást kapott, amiben központi szerep jut a mesterséges intelligenciának.
A Google Fotók kétségtelenül legérdekesebb új funkciója a Reimagine, mely az AI-t használja arra, hogy szöveges utasítások alapján manipulálja a fotók tartalmát, így akár a fotók háttere, akár azok tárgya, tárgyai is átalakíthatók egy kijelölést követően.
Repülésbiztonság és innováció a HungaroControl fókuszában (x) Technológiai infrastruktúrában és szakmai kompetenciában is a régió egyik legfejlettebb léginavigációs szolgáltatója a HungaroControl.
Az Auto Frame funkció szintén a mesterséges intelligenciát használja a fényképek "újrakeretezésére", amiből nem a vágás lehetősége az igazán érdekes, hanem annak ellenkezője, a szélesítés/kitöltés, ekkor ugyanis olyan objektumokat, háttereket is elhelyez a képen az AI, melyek az eredeti képen nem szerepeltek.
A fentieken túl a felhasználói interfész is megújult az új Google Fotók alkalmazásban, melyet az androidos felhasználók a következő hetekben frissíthetnek, míg iOS-re valamikor az év későbbi szakaszában várható az új, AI szerkesztővel tuningolt verzió. Az új eszközök egyébként nem teljesen újak, legalábbis a Pixel 9 okostelefonokon a megjelenés óta elérhetők, a Google azonban ezeket a korábbi, Pixel-tulajoknak kínált exkluzív funkciókat a teljes felhasználói bázis számára kinyitja.
Arról egyelőre nem tudni részleteket, hogy az új AI-szerkesztő funkciók használatának van-e valamilyen specifikus hardverkövetelménye.