:

Szerző: Koi Tamás

2025. május 21. 14:05

Véletlenül egy bizalmas Teams chatet is megmutatott a Build prezentációja során a Microsoft AI-biztonságért felelős vezetője

Meglehetősen szokatlan következményekkel járt, hogy összezavarta két, Palesztina mellett tüntető egykori Microsoft-alkalmazott a cég AI-biztonságért felelős vezetőjének prezentációját a Builden.

A Build sem múlt el palesztinbarát tüntetés nélkül, a Microsoft különböző vezetőinek - köztük magának a vezérigazgatónak, Satya Nadellának - az előadásait összesen háromszor zavarták meg a közönség soraiból, amiért a cég szerintük ártatlan civilek lemészárlásában játszik közre a gázai háborúban azzal, hogy technológiát ad el az izraeli hadseregnek és szakszolgálatoknak..

Éppen egy ilyen demonstráció miatt kellett félbeszakítani Neta Haiby, a Microsoft AI-biztonsági vezetőjének előadását, aki Sarah Birddel, a Microsoft felelős AI-használatért felelő vezetőjével közösen próbálták bemutatni az AI-használat biztonsági praktikáit.

Jelentős megtakarítás az OpenStack Cloud Pro szerver szolgáltatással (x)

Használja ki az Openstack-alapú virtuális szervereinkre szóló 50%-os kedvezményt az első 3 hónapra - igény szerint óránkénti, havi vagy éves díjszabással!

Jelentős megtakarítás az OpenStack Cloud Pro szerver szolgáltatással (x) Használja ki az Openstack-alapú virtuális szervereinkre szóló 50%-os kedvezményt az első 3 hónapra - igény szerint óránkénti, havi vagy éves díjszabással!

Nadellával ellentétben - aki vérpofin tudomást sem vett a tüntetőkről - Haiby annyira összezavarodott az eset után, hogy egy pillanatra véletlenül kirakta a kivetítőre a prezentációra használt gépén megnyitott Teams ablakot, tele bizalmas információkkal.

A chatablakban a Microsoft egyik felhős megoldásokat fejlesztő alkalmazottja arról ír, hogy a Walmart, a cég egyik legnagyobb nagyvállalati partnere rövidesen használatba veszi a redmondiak két AI-eszközét, az Entra Webet és az AI Gatewayt. A beszélgetésben a Walmart egyik mérnöke is megszólal, aki szerint a Microsoft az AI-biztonság terén sokkal előrébb jár a Google-hez képest.

Via The Verge.

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.

a címlapról

Hirdetés

Ollé, lesz SYSADMINDAY!

2025. július 12. 20:05

Duna melletti szabadtéri helyszínen, a Budapest Gardenben idén is megrendezzük a hazai Sysadmindayt, az IT-üzemeltetők világnapját. Standup, IT security meetup, kvízek, szakmázás, barátok, még több sörcsap.