:

Szerző: Koi Tamás

2025. május 7. 12:44

Lottózás után a Yettelnél próbál szerencsét a cég új marketingvezetője

Május 6-tól új lakossági marketingigazgatója van a Yettel Magyarországnak - Simon György a Szerencsejáték Zrt.-től érkezett.

A HWSW-nél alapesetben ritkán foglalkozunk karrierhírekkel, a Yettel Magyarország azonban valamilyen misztikus erő által vezérelve rendszeresen betalál a témába vágó közleményeivel. Most például azzal, hogy Simon György lett május 6-tól a cég lakossági marketingigazgatója, vagyis az az ember, aki a lakossági ajánlatok fejlesztéséért felel majd a jövőben.

simon_yettel

Simonról többek között tudni kell, hogy az elmúlt három évben a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, méghozzá 

Digitális lottójátékokon.


Keddtől azonban (újra) a telekommunikációban próbál szerencsét Szafonov Olga helyén, akinek a nevéhez többek között olyan termékek fűződnek, mint az OtthonNet, a Yettel TV vagy a Yepp és Full ajánlatok. Május elejével egyébként Kovács András Péter, a Telekomtól leigazolt marketingkommunikációs vezető is távozott a cégtől, neki viszont még nem találták meg az utódját.

Az új marketingvezető amúgy a Yettel közleménye szerint mély szenvedélyt érez a városi vasúti közlekedési hálózatok története iránt (sic!), illetve szeret főzni is, de ez utóbbit mostanában mindegyik menedzsernek az életrajzába beleírják valamiért, szóval nem jár érte pont.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x)

Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Miért kritikus a Patch & Asset Management a kibervédelemben? (x) Az adatszivárgások jelentős része megakadályozható lenne, ha a szervezetek időben telepítenék a szoftverfrissítéseket.

Lazán kapcsolódik egy valamivel nagyobb léptékű karrierhír a Yettel (pontosabban tulajdonosa) háza tájáról: júniusban távozik a PPF Csoport éléről Jiri Smejc vezérigazgató, akinek a feladatait a jövőben társ-vezérigazgatóként látja el Katerina Jiraskova pénzügyi vezető és Didier Stossel beruházásokért felelős vezető.

Bizonyos szempontból rájuk is igaz, hogy rajonganak a városi vasúti hálózatokért, hiszen a PPF a Skoda Group tulajdonosa, mely az ismert cseh márka tömegközlekedési járműveit - többek között villamosokat és trolibuszokat - gyártja. 

November 19-én, szerdán "AZ AI ENGINEERING ALAPJAI 2025" címmel ONLINE képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

seo

0

Vizsgálják a Google-t a parazita SEO miatt

2025. november 14. 13:58

Az Európai Bizottság versenyjogi vizsgálatot indított, mert felmerült, hogy a cég új spamszabályzata ártott számos európai médiaszolgáltatónak.