Steve Ballmer 70 évesen is úgy ordítja, hogy DEVELOPERS, mint huszonöt évvel ezelőtt
Steve Ballmer egy igazi topmenedzser-állat, legalábbis bizonyos keynote-jai elég mély nyomot hagytak a hallgatóságban (és persze azóta az interneten). Mind közül talán a leghíresebb az a bizonyos "Developers-beszéd", amit a Microsoft elnökeként 1999-ben mondott el egy egészen valószínűtlen mértékben átizzadt ingben a .NET konferencia keynote-ján.
Tavaszi mix a 2025-ös IT pangástól az interjúk evolúciójáig Ezúttal öt IT karrierrel kapcsolatos, érdekes és aktuális témát érintettünk.
Pörgessük előre a szalagot 2025-re, a Microsoft 50. születésnapjára, melynek alkalmából egy kis nosztalgiabeszélgetésre hívták meg Redmondba a cég két korábbi prominens vezetőjét, Gatest és Ballmert.
És igen, utóbbi hetvenévesen a műsorvezető kérésére megidézte az elhíresült beszédjét az immár jóval szűkebb körű, Microsoft-alkalmazottakból álló közönség előtt.
Ballmer lelkesedésén láthatóan nem nagyon fogott az elmúlt 25 év, bár ezúttal az izzadtságtenger elmaradt, valószínűleg annak köszönhetően, hogy Ballmer most nem küzdött 40 fokos lázzal, mint huszonöt éve.