:

Szerző: Koi Tamás

2025. február 6. 14:50

Routerben támad fel a régi okostelefon a Deutsche Telekom boszorkánykonyhájában

Jóval több mint 50 százalékban újrahasznosított komponensekből álló routert épített egy konzorciumban a Deutsche Telekom, mely a cég szerint remek példája annak, hogy az elektronikai termékek a leselejtezésük után is új életet adhatnak akár teljesen más típusú eszközöknek.

Egy konzorcium tagjaként működő routert - jóllehet egyelőre csak prototípust - épített használt okostelefonok felhasználásával a Deutsche Telekom. A NeoCircuit Router nevű eszköz alaplapja korábban okostelefonban működött, a fizikai csatlakozókat leselejtezett eszközökről forrasztották le, a kábelek és tartozékok pedig szintén használtak lehetnek a koncepció szerint.

Az első prototípus komponenseinek ezzel összességében több mint a fele újrahasznosított, ami a DT csoport közleménye szerint nagyjából 70%-os cirkulációs arányt jelent pontosan.

A NeoCircuit Router alaplapja konkrétan egy Fairphone 2-ben szolgált korábban, a központi alkatrész összes komponensével (rendszerchip, memóriachip stb) együtt.

A prototípusnak ugyan még nincs burkolata, ám a cég szerint ezt ma már gyerekjáték 100%-ban újrahasznosított anyagból előállítani.

neocirciuit_router
forrás: deutsche telekom

A lengyelek az új németek

A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.

A lengyelek az új németek A lengyel informatikát már nyugati mércével kell nézni, mi is így tettünk az 52. kraftie adásban.

Bár az elképzelés kétségtelenül megsüvegelendő, a NeoCircuit Routernek azért van egy elég jelentős hendikepje. Az eszköz ugyanis egy DSL-router, vagyis egy olyan vezetékes topológiát támogat, amit körforgásos gazdaság ide-, körforgásos gazdaság oda, elég nehéz manapság a netezők torkán lenyomni, bár kétségtelen tény, hogy ott, ahol nincs más választás, az üzemeltetési költségeket meg a hálózat karbonlábnyomát legalább valamelyest lejjebb lehet szorítani általa.

A most először, április 24-én Budapestre érkező nemzetközi Kubernetes Community Day programja immár elérhető. A programba kerülő 26 előadást a világ minden tájáról beérkezett, több mint 100 pályázat közül választottuk ki. Figyelem, a rendezvényre már csak 30 jegy elérhető!

a címlapról