:

Szerző: Koi Tamás

2021. május 26. 10:26

Már 800 településen van ott a DIGIMobil

Ugyan küszöbön a cég értékesítése, de közben nem áll le a mobilhálózati fejlesztésekkel az ország negyedik mobilszolgáltatója, a Digi. A DIGIMobil szolgáltatás immár 800 hazai településen érhető el, a vidéki terjeszkedés mellett a nagyvárosokban is folyik a hálózat folyamatos bővítése.

Immár 800 településen érhető el legalább részlegesen a Digi Távközlési Kft. mobilszolgáltatása, mely éppen két évvel ezelőtt indult el Magyarországon, akkor még tesztüzemben. A szolgáltató által kiadott közlemény szerint az "elsöprő siker" a kedvező feltételeknek (sic!) és a hálózat építésére fordított, pontosan nem részletezett mértékű befektetéseknek köszönhető.

Az újonnan lefedett települések listája a következő:

Almáskamarás, Balatonfűzfő, Balogunyom, Békéssámson, Borsodnádasd, Fajsz, Gecse, Hahót, Hegyfalu, Kistelek, Kisunyom, Kozármisleny, Magyarszecsőd, Nagyszokoly, Polgár, Rábahídvég, Sajóörös, Sajószöged, Szarvaskő, Szemely, Szigethalom, Tahitótfalu, Vasegerszeg, Zsédeny, Zsámbok

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be

Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

IT munkaerőpiac: nincs visszaút 2022-be Leépítések és elpárolgó vidéki lehetőségek jellemzik az IT-szektort 2026 nyarán.

A fentiek mellett ebben az évben a Digi többek között további olyan jelentős regionális központokban is fejlesztette mobil hálózatának sűrűségét és minőségét, mint Budapest, Debrecen, Miskolc, Pécs, Szeged, Dunaújváros, Tatabánya, Székesfehérvár, Veszprém, Nyíregyháza, Kecskemét és Békéscsaba.

Mindez valamelyest felértékelheti a céget a 4iG-val folytatott, idén márciusban bejelentett felváráslásról szóló tárgyalások során, melynek egyik fontos sarokpontja a felek által kialkudott ár lehet majd. A Digi egyébként az idei első negyedév végén csaknem 170 ezer mobilos előfizetővel rendelkezett, vezetékes ügyfélbázisának mérete ugyanakkor - különösen az Invitel-akvizíció óta - ennek a többszöröse.

Szeptember 21-én 8 alkalmas, 24 órás gyakorlatorientált online képzést indít a HWSW, mely real-time követi le a legfrissebb technológiákat. Az élő képzések órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról