Szerző: Koi Tamás

2017. január 13. 09:48

Végre megvették az Invitelt

Új tulajdonoshoz kerülhet az első negyedévben az Invitel Csoport, mely a nemrég lezajlott átalakítási folyamat révén három különálló cégre tagolódik. A vásárló egy kínai befektetési alap, mely mintegy 63 milliárd forintot fizetett a jelenlegi tulajdonosnak.

Még az első negyedévben új tulajdonosa lehet a több tagvállalatból álló Invitel Csoportnak, mely a lakossági és a vállalati piacon egyaránt jelen van különböző telekommunikációs és rendszerintegrációs szolgáltatásaival. A várakozásokkal ellentétben az Invitel még a tavaly nyári feldarabolás ellenére sem lett vonzó a szakmai befektetők számára, a cégcsoportot helyette egy kínai befektetési alap, a China-CEE Fund vásárolta meg, mintegy 63 milliárd forintért cserébe.

A 430 millió dolláros alapnak ez lesz az első befektetése a régiós távközlési szektorba, a China-CEE Fund eddig elsősorban az energetikában és a gyógyszeriparban volt érdekelt, összesen kilenc befektetéssel, Magyarország mellett többek között Csehországban, Lengyelországban, Szlovéniában és Bulgáriában. A tranzakció előreláthatóan még az első negyedévben lezárulhat, a cégcsoport pedig addig is, és várhatóan azt követően is a jelenlegi menedzsment irányítása alatt, a korábbi stratégiai célokat követve működhet tovább.

A különösen szövevényes tulajdonosi háttérrel rendelkező Invitel értékesítése évek óta a levegőben van, mióta a többségi tulajdonos Mid Europa Partners (MEP) abban vált érdekeltté, hogy a régiós távközlési érdekeltségeitől szabaduljon. Az első pletykák még arról szóltak, hogy a potenciális vevők között olyan, a magyar piacon régóta jelen lévő iparági szereplők is lehetnek, mint a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország, a Vodafone Magyarország vagy a DIGI.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A vezetékes szolgáltatásokban utazó Invitel megszerzése különösen a két, vezetékes lábbal nem rendelkező mobilszolgáltató számára jelenthetett volna esélyt arra, hogy a mobil- és vezetékes távközlési piacon erős pozíciókkal rendelkező Magyar Telekommal szemben versenyképesebbé váljanak.

Szintén az értékesítés előszele lehetett az Invitel Magyarország Zrt. tavaly nyári feldarabolása. A szétválás után Invitel Távközlési Zrt. néven működött tovább a lakossági üzletág, a vállalati részleg az Invitech Megoldások Zrt.-é lett (mely Invitech Solutions márkanév alatt értékesíti szolgáltatásait), az adminisztratív támogató cég pedig az Invitel Központi Szolgáltatások Zrt. néven folytatta tevékenységét. A feldarabolással nem változott a tulajdonosi háttér, vagyis a közvetlen tulajdonos maradt a Magyar Telecom B.V. (Matel), melynek többségi tulajdonosa a Mid Europe Partners.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról