Szerző: Dömös Zsuzsanna

2015. március 16. 13:14

Visszavág a Twitter a Meerkatnak

A Twitter nem tolerálja a továbbiakban a Meerkat nevű alkalmazás agresszív ügyfélszerzését, és korlátozni fogja a startup hozzáférését a felhasználók közösségi gráfjaihoz. A cég emellett bejelentette a Periscope nevű startup felvásárlát is, így saját élő közvetítéssel foglalkozó app fejlesztésébe is belevágott.

Üstökösként robbant be a múlt héten egy új mobilapp, a Meerkat az amerikai tech-szférában. Az alkalmazás élő videostream indítását teszi lehetővé okostelefonról, amelyet valós időben követhet a többi felhasználó. Ebben eddig semmi igazán különleges nincs, a cég azonban elképesztően agresszíven repült rá a Twitter felhasználói bázisára, az első napok látványos növekedését is ennek köszönhette a startup.

A Twitter kettős reakciója sem késett. A visszaélésszerű üzenetspamet a cég letiltotta, valamint korlátozta a felhasználók kapcsolati hálójának importálását is, ezzel az elképesztő ütemű növekedést várhatóan alaposan visszavágja majd a cég. A másik ütés valószínűleg még jobban fog fájni a fejlesztőknek, a Twitter ugyanis felvásárolta a Periscope nevű, még el nem indult alkalmazást, amely - csodák csodája - az élő mobilos videostream területén hozna újat. Egyes források szerint a startupért 50-100 millió dollár közötti összeget fizethetett a cég, de a pontos adatokat még nem tették nyilvánossá.

Hangosan debütált a Meerkat

A Meerkat ugyan csak február 27-én jelent meg, futótűzként vált a tech média kedvencévé. A kizárólag iOS-re elérhető alkalmazás eddig mintegy százezer felhasználó figyelmét keltette fel az eddigi pár hét alatt, akik lelkesen éltek a Twitteren keresztüli élő videoközvetítések lehetőségével. Azonban az olyan fejlettebb, önálló livestreaming szolgáltatásokkal szemben, mint például a Ustream, vagy a Twitch, a Meerkat meglehetősen puritán, már-már fapados működéssel rendelkezik, amihez plusz dimenzióként a közösségi hálót adja hozzá alkalmazásához.

Pontosabban dehogy adja, a fejlesztők egy ragyogó (de nem túl etikus) lépéssel a Twitter kapcsolati hálójára telepedtek rá. Az appba való belépés is Twitter-azonosítóval történik, a rendszer ezt követően azonnal importálja a felhasználó követői bázisát és agresszív üzenetben igyekszik magát elterjeszteni. Amint egy felhasználó élő közvetítésbe kezd az appon keresztül, az alkalmazás értesítést küld appon belül és a Twitter falán is a követőknek, az utóbbi felületen egy automatikus tweet formájában - a felhasználó expicit beleegyezése nélkül A lépés bejött, a múlt hét szenzációja az Egyesült Államokban egyértelműen a Meerkat lett - az időzítésben minden bizonnyal szerepet játszott a Szilícium-völgy osztálykirándulása, a most zajló SXSW konferencia-rendezvénysorozat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A generált tweetek a közvetítésre mutató linket, és a  #meerkat saját hashtagét tartalmazzák, amire rákeresve a felhasználók mások nyilvános broadcastjéhez is eljuthatnak. A Twitterre való támaszkodást még inkább mutatja, hogy a közvetítések valós idejű kommunikációjához az oldal @ előjelű parancsát, azaz magukat a tweeteket használják - a videóhoz fűzött kommentek mind a falon landolnak. A Meerkat tehát nem rendelkezik saját rendszerrel a megfelelő feedback biztosításához, sőt közösséget sem lehet rajta építeni, mondjuk csatornákra való feliratkozásokkal, mint például a Twitch esetében. Már telepítéskor nyilvánvalóan közli, hogy a hostoláshoz előfeltétel a Twitter-fiók megléte, és ez az erőteljes függés a Meerkat egyik legnagyobb problémája. Azt az üzleti stratégiát követi, hogy erőteljesen függ a platformtól, amin "élősködik", és nem számol azzal a faktorral, hogy a Twitternek nincs különösebb érdeke egy olyan szolgáltatással való együttműködésben, ami ráadásul nem is a sajátja.

A Twitter válasza

A kék madarat érthető mód hamar elkezdte zavarni a "szurikáta" agresszív disztribúciója. Nem ért hát senkit sem váratlanul, mikor a Twitter március 13-án bejelentette a Periscope nevű startup felvásárlását, ami egy még csak béta fázisban létező, el nem rajtolt live streaming szolgáltatás. A Twitter még az akvizíció bejelentése napján közzé tette azt is, hogy korlátozza a Twitteres felhasználók gráfjainak Meerkat appba való importálását. Ugyan az app működését nem tudja teljes egészében megállítani, de ezzel megakadályozza azt, hogy az alkalmazás közvetlen módon érhesse el a felhasználókat.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Meerkat vezérigazgatója, Ben Rubin elmondása szerint ez a lépés már várható volt a Twittertől, és hálásak az eddigi együttműködésért, a jövőben pedig egy saját megoldás fejlesztésére és más platform használatára helyezik a hangsúlyt. A Meerkat nyugodt beleegyezése is azt az érzetet kelti, hogy ez a stratégia tudatos volt annak érdekében, hogy rövid idő alatt nagy figyelmet kapjon az app, és megalapozza hírnevét. Vagyis valószínűleg a growth hacking, magyarul (jobb kifejezés híján) mesterséges berobbanás forgatókönyvét alkalmazta a szolgáltatás, az eddig látottak alapján roppant sikeresen.

Kifinomultabb lesz a rivális

A Periscope személyében a Twitter egy sokkal kifinomultabb és gazdagabb appot fejleszt, amely kikerüli a Meerkat gyengeségeit. Az egyik ilyen, hogy a Meerkat jelenleg nem képes a lezajlott közvetítések visszajátszására, a Periscope ellenben tudni fogja ezt a viszonylag alapvető funkciót is. A tervek szerint a Periscope nem is épül be ilyen szinten a Twitterbe, inkább (mint a cég másik videós kezdeményezése, a Vine) különálló szolgáltatásként fog futni. Ez fontos különbség lehet, jelenleg ugyanis a Meerkat legnagyobb problémáját a videóra érkező kommentek jelentik, amelyek a kommentet író felhasználó Twitter-üzeneteiként jelennek meg - minden kontextus nélkül. A Periscope az ígéretek szerint megoldja majd a nyilvánosság problémáját is, lehetőség lesz nyilvános és privát broadcastok lebonyolítására is, amire kiválasztott barátokat lehet meginvitálni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.