Szerző: Koi Tamás

2014. augusztus 28. 12:10

Csak reklámmal együtt ad a jövőben internetet a BTel

Portfóliótisztítást hajt végre lakossági szolgáltatásainál az egyik legnagyobb hazai alternatív távközlési szolgáltató, a BTel. A cég év elején új szolgáltatásként vezette be az Xprime nevű reklámfinanszírozási modellt, melyet az ősztől szorosabban integrál a kínálatba.

Kizárólag az év elején bevezetett, reklámfinanszírozott Xprime-szolgáltatással együtt lehet a jövőben xDSL-előfizetést kötni a BTelnél, hazánk egyik legnagyobb alternatív távközlési cégénél. A kecskeméti székhelyű vállalkozás október végén megválik azoktól az ügyfeleitől, akik nem vették eddig igénybe az Xprime-ot, őket a későbbiekben a Telekom Csoporthoz tartozó Vidanet szolgálja majd ki, derül ki a cég honlapján elhelyezett tájékoztatóból.

A BTel ebben többek közt felhívja az érintett ügyfelek figyelmét, hogy az ügyfélbázis egy részének átadása nem érinti sem a szolgáltatások árát, sem az egyéb feltételeket, például a rendelkezésre álló sávszélességet. A határozott időre kötött szerződések a váltást követően is érvényben maradnak a szerződésben megadott lejárati határidőig, a határozatlan idejű szerződéseket értelemszerűen bármikor lemondhatják az előfizetők.


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik

A BTel illetékesei lapunk kérdésére közölték, a portfóliótisztítás elsődleges célja az volt, hogy a vállalat megtisztítsa ügyfélállományát azoktól a felhasználóktól, akik nem veszik igénybe az Xprime szolgáltatást - vagyis a hazai piacon egyedülállónak tekintett reklámmodellt, melyet a BTel opciós jelleggel, idén év elején vezetett be. A cég képviselője ezzel együtt közölte, a jövőben a BTelnél már kizárólag az Xprime szolgáltatás igénybe vételével együtt érhető el lakossági internetszolgáltatás.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A február elsején elindult Xprime - akkor még fakultatív jelleggel - kínált internetes díjcsökkentést: a felhasználó saját választása szerinti időközökben és időkorláttal a webböngészőben megjelenő reklámok nézegetéséért cserébe jóváírást kap a havi számlából, melynek összegét akár nulla forintra is csökkentheti így. A cég tulajdonos-testvérpárja, Takács Krisztián és Takács Gábor februárban a HWSW-nek úgy nyilatkozott, hogy ez a reklámmodell több reklámügynökség figyelmét is felkeltette, ugyanakkor volt olyan tartalomszolgáltató, mely élesen elutasította ezt a modellt.

Hogy hányan tudták eddig "lenullázni" ilyen módon a számlájukat, azt egyelőre nem tudni, az Xprime-nak azonban mostanra a szolgáltatótól kapott információk szerint nagyjából 50 ezer aktív felhasználója lett. A BTel azt a mintegy 18 ezer lakossági xDSL-előfizetőt adja át a Vidanetnek az ősz során, akik nem éltek a szolgáltatással.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról