Szerző: Koi Tamás

2014. február 14. 13:45

Így csinálna forradalmat a BTel

A Business Telecom, vagyis a BTel igazi csodabogara a magyar távközlési szektornak. Az alternatív szolgáltató most a reklámpiacra is bemerészkedett: állításuk szerint az Xprime nevű új termék forradalmasíthatja az internetet.

A Business Telecom, vagyis a BTel magát a legnagyobb alternatív szolgáltatóként aposztrofálja a magyar piacon, és erre a jelzőre több szempontból kétségtelenül rá is szolgál. A mára mintegy 100 ezer lakossági előfizetővel rendelkező, kis helyi távközlési szolgáltatóként induló cég ott van a tőzsdén is, emellett több olyan szolgáltatása is van, melyet a nagyoknál sem találni meg, illetve olyan is, melyre a szakma értetlenkedéssel vegyes kíváncsisággal tekint.

Ez utóbbi körbe tartozik a február elején indult Xprime reklámfogyasztási modell, mely ismerős alapokra építve próbálja - a BTel szavai szerint - forradalmasítani az internetet. Az Xprime megjelenése kapcsán faggattuk Takács Krisztián elnök-vezérigazgatót és Takács Gábor műszaki divízióvezetőt, a szolgáltatót alapító testvérpárt.

Kezdjük talán azzal, ami nekem a mai napig nem teljesen tiszta a cégetekkel kapcsolatban: a BTel tulajdonképpen egy lakossági, vagy inkább üzleti szolgáltató? Azt tudjuk, hogy a név a Business Telecom rövidítése, de az Xprime például nehezen tekinthető üzleti szolgáltatásnak.

-A Business Telecom valóban nem lakossági fókuszra utal, és a megalakulásakor sem lakossági fókusszal indult a cég. Ahhoz azonban, hogy érdemben tudjunk nőni, a vállalati ügyfélbázis mellett tömegeket is kell szerezni. Ehhez olyan termékekkel kell rendelkezzünk, ami másnak nincs, hiszen ma már nem arról szól a távközlési piac, hogy "olcsón" szerzek egy csomó ügyfelet és azt eladom drágán egy nagy távközlési szolgáltatónak. Ez tehát nem működik, valódi értéket kell teremteni, meg kellett találnunk azt a terméket, amivel a BTel vonzóvá tud válni tömegek számára, de mindemellett nyereségesebb tud lenni. Gyakorlatilag erre született meg az Xprime.

-Hogy jut el egy ilyen termékig egy alternatív telkó? Egyszer csak az asztalra csaptatok, hogy márpedig nekünk egy "forradalmi" reklámmodellel kell letarolni a piacot?

Azért nem ilyen egyszerű a dolog. Az ideivel együtt a harmadik éve vagyunk jelen a CES-en, és ott találkoztunk tavaly egy amerikai céggel, mely a Google mintájára próbált létrehozni hasonló szolgáltatást. Emellett egy olyan hongkongi fejlesztőcéggel is egyeztettünk, mely már akkor amerikai piacra dolgozott egy ehhez hasonló konstrukció megvalósításán. Bár ott kicsit más a konstrukció, hiszen Amerikában a reklámmal támogatott internetszolgáltatás eleve nem fizetős, cserébe viszont reklámok révén térül meg az infrastruktúra kiépítésének költsége.

Itt az elérés miatt mást modellt kell alkalmazni, az Xprime-ban megpróbáltunk megtalálni egy olyan, újdonságokat összecsomagoló reklámozási formát, ami hatékonyan képes reklámfelületet szolgáltatni, ami a kisebb reklámozóknak újdonság, a nagyobbaknak pedig szimplán eggyel több lehetőség az ügyfelek elérésére.

-De akkor mégis miért lennétek vonzók a nagyoknak, akiknél nyilván a nagy pénz is van?

Ez a rendszer megszünteti a kényszerérzetet. Az emberek utálják a reklámokat, mert mindenhol reklámmal találkoznak, ha kell, ha nem, ha releváns számukra, ha nem. Az Xprime pszichológiai koncepciója, hogy az emberek ezt a sok éve szerzett kényszerérzetet próbálják meg átértelmezni. Mert akárhogy is nézzük, reklámok nélkül egy fogyasztói társadalom nem működne.


[+] Kattintásra eredeti méretben nyílik

Fontos, hogy az Xprime egy szolgáltatás felett működő szolgáltatás, amit a BTel nyújt, de ettől mi nem lettünk reklámszervezők, mi továbbra is egy távközlési cég vagyunk...

-...amely reklámokkal akar távközlési rezsit csökkenteni, akár teljesen nullázni. Nagyon hangzatos ígéret, de van ennek a mai online reklámpiacot, illetve a szolgáltatás árát tekintve realitása?

Igen, továbbra is azt gondoljuk, hogy ez áll. Ezt nem csak tavalyi felmérések alapján állítjuk, hanem konkrét, megkötött ügynökségi szerződéseink is vannak már.

-Hány reklámügynökséggel van ilyen kapcsolatotok?

Pillanatnyilag hat nagy ügynökséggel vagyunk szerződésben.

-És az ő ügyfeleik egyébként is hirdetnek online?

Igen, természetesen. A legtöbb helyen a médiamix részévé tették az Xprime-t.

-Rendben, vannak reklámok, de hatalmas mennyiségben kéne megjelenniük, hogy tényleg ingyenes legyen a szolgáltatás.

Mi azzal kalkuláltunk, hogy egy ember naponta átlagosan négy órát internetezik, és ha nagyjából harminc percenként egy darab két-három perces reklámblokkot végignéz, akkor 17 nap alatt nullázhatja az alap internetelőfizetés költségét.

-De ez csak akkor működhet, ha több száz kampány fut a rendszerben.

Azért azt látni kell, hogy egy háromperces blokkban nem egy reklámozónak egy darab reklámja megy le. Éppen ezért nem 5-8 forintot tudunk visszaosztani egy ilyen blokkból.

-Jó, de akkor hogy néz ez ki pontosan? Egy videónál még értem, de statikus reklámnál hogy működik a rendszer, kap az ügyfél tízmásodpercenként egy egész oldalas hirdetést?

Igen, nagyjából 10-30 másodpercenként váltakozik a reklámtartalom. Van egy középső, fő tartalom, meg mellette a hasábokban más reklámtartalmak. Ez gyakorlatilag egy médiaszerveren futó saját webfelület, ami URL-váltásnál töltődik be a böngészőbe, alapvetően tehát úgy próbáltuk meg kialakítani a szolgáltatást, hogy az internetezés élménye megmaradjon.

Amikor a felhasználó megkapja ezt a felületet, a nyilvános internetet nem éri el, mi - pontosabban a reklámozók - dönthetjük el, hová mehet tovább. Lehet például azonnal vásárlást generáltatni...

-Bocsánat, hogy a szavadba vágok, de az előbb éppen azt mondtad, hogy ez nem befolyásolja az internetezési élményt. Ez alapján nekem úgy tűnik, nem is kicsit befolyásolja.

A felhasználó bármikor kiléphet ebből a reklámblokkból, bármelyik pillanatban, akár a legelején jár, akár a közepén. Az egy dolog, hogy csak az adott reklám megtekintése után kap jóváírást. És nem blokkonként jár a jóváírás, hanem blokkon belüli reklámonként.

-És mit szólnak ehhez a tartalomtulajdonosok? Egyeztettetek velük ennek a reklámmodellnek a megjelenése előtt, vagy kerestek-e már meg titeket azóta, mióta hírül ment, mit terveztek?

Voltak egyeztetések, bár viszonylag szűk körben. Rettenetesen vegyes volt egyébként a fogadtatás, volt olyan tartalomszolgáltató, amely azonnal elutasította koncepciót arra hivatkozva, hogy az Xprime majd elviszi a reklámbevételt, vagy a reklámozót. És volt olyan tartalomszolgáltató, mely lehetőségként tekint erre az egészre.

Azt is látni kell, hogy ez nem csak az online-ról szól. Egy milliárdos büdzsében tévés hirdetés, rádiós hirdetés, óriásplakátos hirdetés éppúgy elfér, nyilván mindegyiknek megvan egy hatékonyságmérése és egy kerete. Mi azt gondoljuk, hogy az Xprime legkevésbé az online piacot fogja megrengetni, hanem más reklámpiacoktól von majd el forrást. Jó példa erre az a  fitness-terem, amivel leszerződtünk nemrég. Ők azt mondták, hogy mostantól nem szórólapoznak, hanem kipróbálja, hogy velünk milyen hatékonyságot ér el.

-Nincs ennek a reklámmodellnek meg az a veszélye, hogy a reklámozó számára egy eleve kevéssé fizetőképes célcsoportot prezentál?

Ez szerintünk reklámozótól függ. Nyilván egy Rolexnek, egy BMW-nek vagy akár egy Renault-nak nem célpiaca az, aki a reklámfogyasztásból kíván élni. De ettől még ez a réteg is célpiaca lehet valakinek, például egy Tescónak, vagy az Aldinak.

-A sajtótájékoztatón forradalomról beszéltetek. Miben fog ez megnyilvánulni? Mik a várakozásaitok az ügyfélbázist tekintve?

Ez szerintünk egy éven belül képes lesz megduplázni az ügyfélszámunkat, én jelen pillanatban azt várom, hogy ez három hónapon belül megtörténhet.

-Ezek a magyar piacra belépő új ügyfelek lehetnek, vagy a versenytársaktól akartok elcsábítani előfizetőket?

Akár előbbi is lehet. Azt gondolom, hogy van egy olyan réteg Magyarországon, mely azért nem internetezett otthon, mert nem tudta vállalni a költségeket, de jobbára azért más szolgáltatóktól számítunk átvándorlásra.

a címlapról