Szerző: Hlács Ferenc

2014. május 23. 12:37

Korlátlan Deezer PC-n és tableten

Már PC-n és tableteken is korlátlanul hallgatható a Deezer. Az online zenestreaming szolgáltatás az időkorlát feloldásával igyekszik lépést tartani a már 10 millió prémium előfizetőnél tartó Spotify-jal. Nemrég a Shazammal is megállapodást kötött.

Korlátlan ingyenes zenét kínál PC-n és táblagépen a Deezer. A vállalat zenei repertoárja a két platformon már időkorlát nélkül hallgatható, miután néhány nappal ezelőtt a cég okostelefonon is feloldotta a korlátozásokat. A szolgáltatónál korábban havi 2 óra erejéig hallgathattak ingyen zenét a felhasználók reklámmentesen.

A cég úgy látszik mindenféle készüléken igyekszik új felhasználókat magához csábítani, illetve megőrizni jelenlegi ügyfélbázisát. A Deezer tavaly novemberben 5 millió fizető felhasználót tudhatott magáénak, ami csaknem két és félszerese az egy évvel azelőtti számnak. A rivális Spotify ekkor egymillióval több, összesen 6 millió felhasználónál járt, akik nem csak az ingyenes streaminget vették igénybe, azóta pedig már elérte a 10 millió prémium előfizetőt is, így érthető, hogy a Deezer mindent megtesz, hogy lépést tudjon tartani a konkurenciával.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ilyen lépés volt többek között a május elején a Shazammal kötött megállapodás is. A zenefelismerő alkalmazás felhasználói egyes régiókban az azonosított számokat már rögtön meg is hallgathatják a Deezeren keresztül. A vállalattal továbbá a napokban a Facebook is megegyezett: a közösségi oldal ugyanis be akarja vonni a Deezert és riválisait, így a Spotify-t és a Rdiót is, rövidesen induló új szolgáltatásába.

Utóbbi koncepciója hasonlít a Shazaméra, ám azt eggyel tovább viszi, és a zeneszámok mellett már tévéműsorokba belehallgatva is képes azonosítani, hogy mi megy éppen a tévében vagy a rádióban. A Facebook a zenefelismeréshez az említett három szolgáltató adatbázisát használja majd, és később a felhasználók is a három zeneapp valamelyikével hallgathatják meg az azonosított számokat, illetve kereshetnek azokhoz hasonló előadókat.

Az online zenei szolgáltatás egyébként nemrég jelentette be, hamarosan elbúcsúzik vezérigazgatójától Axel Daucheztől, aki 2010 óta irányítja a céget. Dauchez várhatóan szeptemberben távozik a Deezertől, addig azonban változatlanul ellátja feladatait. Egyelőre nem jelentettek be utódjelölteket, noha sokan Tyler Goldmant, a vállalat egyesült államokbeli ágazatának vezetőjét tartják a legesélyesebbnek.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról