Szerző: Gálffy Csaba

2013. november 29. 12:17

Japánban csak az iPhone fogy

Két ország, egészen más piac. Míg a japánok körében elképesztő sikert hozott az új iPhone, Kínában még a Symbian részesedésének lassú olvadása jelenti a hírt. Gyorsan alakul át az androidos telefonok piaca is, a "közepesen" drága telefonok helyett már kinyílt a piac a felső-középkategória és az abszolút belépőszint felé is.

A Kantar Worldpanel ComTech felmérése szerint elképesztően népszerű az iPhone a japán piacon, az elmúlt hónapban értékesített okostelefonok 76 százaléka viselte az almás logót. Ebben nyilván nagy szerepet játszott, hogy az Apple szeptemberben mutatta be az iPhone két új modelljét, az 5C-t és az 5S-et, így az Apple részesedése várhatóan a következő hónapokban alacsonyabb szintre áll majd azért be.

Japánban mindhárom nagy szolgáltató értékesíti az iPhone-t, miután utolsóként a legnagyobbnak számító NTT Docomo kínálatában is megjelent a termék. A megjelenést hatalmas várakozás előzte meg, az első hónapban a szolgáltató által értékesített telefonok 61 százaléka volt Apple-termék. Az NTT Docomo korábban elzárkózott attól, részben saját digitális zeneboltjának, az iTunes-versenytárs dmarket védelmében és inkább a Sony illetve a Samsung androidos telefonjaira helyezte a hangsúlyt.

És Kínában mi a helyzet?

Szintén a Kantar végzett a kínai piacra vonatkozóan is kutatást. Eszerint az Android részesedése a telepített bázison folyamatosan növekszik, az elmúlt évben negyedévente mintegy 3 százalékkal, és a harmadik negyedévre elérte az 59 százalékot. A piacszerzés elsősorban a Symbian rovására zajlik, a Nokia azóta gyártásból kivont operációs rendszere tavaly év végén még a telepített bázis negyedét tette ki, egy évvel később ez az arány 18 százalékra esett. Jól tartja magát Kínában az iPhone, a Kantar szerint 18-20 százalék között ingadozik az Apple részesedése, de az Android előretörése ellenére érdemben nem olvad. Ez sejtésünk szerint annak köszönhető, hogy az iPhone-t rendkívül hosszú ideig használnak, az első tulajdonost követően a második, harmadik, negyedik vásárló is használatban tartja az eszközt.. A Windows Phone ugyanakkor még alig látható a hatalmas piacon, nem került az áttörés közelébe a Microsoft rendszere.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A negyedév során elért eladásokat tekintve a gyártók rangsorát a Samsung vezeti, részesedését 30 százalékról számottevően, 34 százalékra növelte az előző negyedévhez képest. Nagy lendületet vett a Xiaomi, a hazai piacon a kínai gyártó már utolérte az Apple-t, és ezzel a lendülettel várhatóan a következő negyedévekben a Samsung legnagyobb kihívójává növi ki magát. Az Apple eladásai a negyedév során nagyot estek, 24,7 százalékról mindössze 13,8 százalékra, ezt a visszaesést talán az új iPhone-ra való várakozás indokolhatta.

A Kantar felmérése kitér egy érdekes trendre is a kínai piacon: míg tavaly év végén messze a legtöbb androidos telefon (44,6%) az 1000-2000 yüanos árkategóriából fogyott, idén alapos átalakulás következett be, az ársáv széthúzódott és lefelé és felfelé is kiterjedt. Ennek megfelelően az 1000 yüan alatti (mintegy 36 ezer forintnál olcsóbb) telefonok részesedése 9,5 százalékról 21 százalékra nött, a 2000-3000 yüanos szegmens pedig 12,5 százalékról 22,3 százalékra nőtt. A korábban kimagaslóan legnépszerűbb 1000-2000-es szegmens pedig (bár továbbra is a legnépesebb), immár kevesebb, mint 30 százalékot tesz ki.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról