Szerző: Dojcsák Dániel

2013. augusztus 21. 14:20

Digitális felzárkóztatásba kezdene Mark Zuckerberg

A Facebook alapítója néhány partnerrel közösen Internet.org néven elindított egy kezdeményezést, aminek célja a világ ma még nem internetező lakosságának bevezetése az online világba. Az eszköztár jellege még ködös, de a kulcs nyilvánvalóan a mobilitás és a kommunikáció.

A sajtóközlemény szerint az internet.org alapítótagjai a Facebook mellett az Ericsson, a MediaTek, a Nokia, az Opera, a Qualcomm és a Samsung. A listát nem érdemes megpróbálni egyetlen projektté kombinálni és újabb Facebook-mobil pletykákat gyártani: a cél a Zuckerberg által vezetett kezdeményezésben sokkal inkább a közös fejlesztések támogatása, a tudásmegosztás, illetve a közigazgatási rendszerek mobilizálása, digitalizálása.

CSR

A Facebookkal kapcsolatban gyakran elhangzik, hogy a jelenlegi felhasználói bázis nehezen növelhető tovább, hiszen azokban az országokban, ahol aktívan használnak az emberek internetet, ott a Facebook már többnyire mindenhol elérte az elvárható legmagasabb penetrációt, sőt, a hazai amerikai piacon gyakran csökkenéssel riogatnak a statisztikák félreértelmezői. A növekedéshez a Facebooknak már nem elegendő új funkciókat bevezetni, hanem ennél sokkal messzebb kell mennie, elő kell segítenie azt, hogy sokkal könnyebb legyen internethozzáférést szerezni a világ fejletlenebb részén is. Jelenleg a világon minden hetedik ember használja a Facebookot, az arány viszont nagyban javítható lenne, ha a szegénységben élők, illetve a fejletlenebb országok vidéki területein lakók is internethez jutnának. Így az internet.org tervezete nem csak társadalmi haszonnal, de üzleti előnyökkel is kecsegtet.

Ettől függetlenül ez nem egy egyszerű fejlesztési projekt, hanem egy társadalmi felelősségvállalási ügy. Nem csak a Facebook blogon, hanem saját, személyes timeline-ján is megmutatta Mark Zuckerberg az egyelőre nagyon ködös, kiforratlan tervet. “Kilenc éve az a küldetésünk, hogy összekössük a világot. Mostanra több mint egymilliárd ember esetében ez sikerült, de ahhoz, hogy a következő 5 milliárd ember is össze legyen kötve, sokkal nagyobb problémát kell megoldani, hiszen a többségüknek nincs internetelérése. Azt gondolom, hogy ez a generációnk egyik legnagyobb kihívása. Csatoltam egy nyers vázlatot arról, hogyan gondolja megoldani ezt a problémát a Facebook és mit tehet közösen az iparág az ügy érdekében.”

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A nagyon is elnagyolt vázlatból szinte semmi konkrétum nem derül ki, nehéz megítélni, hogy sikerül-e túllendülni egy átlagos PR-akció jelentőségén és valódi megoldásokhoz jutni. A szövegekből és illusztrációkból kiderül, hogy Zuckerberg szerint az elsődleges cél a mobilinternet-elérések árának drasztikus csökkentése lenne, főként a fejlődő országokban. Az internet.org szándéka szerint az alapvető internetes szolgáltatások, mint az e-mail és természetesen a Facebook vagy a Twitter használata, elérése teljesen ingyenes kellene legyen. Egyelőre azonban a szegényebb ázsiai és afrikai országokban nem az a probléma, hogy drága a mobilinternet, hanem hogy nincs infrastruktúra és az embereknél megfelelő eszközök sem.

Olcsó hozzáférést és kevesebb adatforgalmat!

Pedig amennyiben sikerülne hálózati hozzáférést adni ezekben az országokban a tömegeknek, akkor az rövid időn belül komoly üzleti lehetőséget is jelentene a technológiai vállalatoknak. Az alapokat azonban egyedül egyik cég sem képes lerakni és a fejlődés gyümölcsét is közösen élvezik majd. A Nokia vezetője Stephen Elop egy közleményben azt írja, hogy az emberiség következő ipari forradalma az univerzális internethozzáférés lesz majd. Ugyan a Google nincs említve ebben a tervben, de ott is hasonló célok fogalmazódnak meg újra és újra. Legutoljára a Project Loom kapcsán lehetett a szegényebb és ritkán lakott területek internetellátottságáról hallani a Google-től.

Az Internet.org egyelőre egy szándéknyilatkozat néhány vezető technológiai vállalat részéről, illetve egy látványos weboldal, amin semmilyen tartalom nincs még egy hangulatvideót leszámítva. Ezen kívül a hivatalos sajtóközleményből, egy vázlatos leírásból és Zuckerberg saját bejegyzéséből lehet tájékozódni az ügyről.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról