Szerzők: Dojcsák Dániel, Hlács Ferenc

2013. június 28. 14:11

Nexus okosóra és játékkonzol is jöhet idén

Saját androidos játékkonzolon és okosórán dolgozik a Google, valamint a Nexus Q otthoni médialejátszó is újjászületik - írja forrásaira hivatkozva a Wall Street Journal. Úgy tűnik, a Google ezúttal nem ad egérutat az új termékkategóriákban az Apple-nek, kiélezett csata várható.

A Google akár már idén megjelenő terméke, a már létező okosórákhoz hasonlóan Bluetoothon keresztül kapcsolódik a telefonhoz, írja a Wall Street Journal. A Business Insider már januárban arról tudósított, hogy a vállalat “aktívan vizsgálja” egy hasonló óra ötletét. A recept a Nexus eddigi története lehet, a cég csak referenciaterméket készít, az igazi gőzhenger a Samsung, Sony és LG hármastól várható. A Sony épp nemrég jelentette be okosórájának következő generációját, de a Samsungról is tudni lehet, hogy dolgozik saját megoldásán.

Szerva itt, csere ott

Szakértők úgy vélik, a Google és a Samsung mindenképp el akarja kerülni, hogy az Apple előnyre tegyen szert egy új termékkategóriában, ahogy azt az iPhone és az iPad megjelenésekor is tette. A Google viselhető technológiára irányuló tapogatózásai, ráadásul nem merülnek ki ennyiben, a fejlesztők számára már elérhető Google Glass nevű “okosszemüvege”, amely szintén Bluetooth segítségével kapcsolódva látja el friss információkkal viselőjét. A jövőre már kereskedelmi forgalomban is megvásárolható eszközre egyelőre az Apple-nek és senki másnak nincs alternatívája.

Két évvel ezelőtt a Nexus Q otthoni hálózati médialejátszó ígéretesnek tűnt, de valamiért a projekt hamvába holt. Néhány rajongónak sikerült vásárolnia belőle a weben keresztül, de a termék eltűnt, boltokba már be sem került. Most a Google a Nexus Q második verzióján is dolgozik, ez jóval olcsóbbnak ígérkezik, és azon túl, hogy egy újabb Android-alapú eszközkategória kapaszkodhat meg, a cég reményei szerint a zene- és filmeladások számát is növeli majd a Google Playen. Az első generációs Nexus Q saját tárhellyel nem rendelkezett, kizárólag streamelt tartalmat tudott a helyi kijelzőkre, hangszórókra továbbítani, a második verzióban ez feltehetően már nem így lesz.

Jó üzlet és jó reklám a játék

A médialejátszás mellett a játék a másik fontos terület, amit meg lehet célozni fogyasztói hardverekkel. Az idei év kifejezetten izgalmas, hiszen érkeznek az új konzolgenerációk, ha valaki be akar szállni a platformok versenyébe, akkor ilyenkor ideális. A napokban kereskedelmi forgalomba kerülő Ouya kísérletet tesz a saját terjesztési hálózatot meglovagolva egy androidra épülő rendszer megszilárdítására, de a Google nyilván érdekelt lenne abban, hogy ne egy forkolt platform jöjjön létre, hanem a Play Store-ra kapaszkodó konzolok jelenjenek meg. A WSJ értesülései említést tesznek egy olcsó, androidos konzolról is, de konkrét információk sem az árról, sem hardveres specifikációról, sem egyéb képességekről nincsenek.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A Google Android részlegének igazgatója, Sundar Pichai még májusban nyilatkozta, hogy világszerte több mint 900 millió androidos készüléket aktiváltak, ez az érték egy éve 400 millió, két éve pedig mindössze 100 millió volt. Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója szerint idővel a Google operációs rendszerét futtató eszközök száma hárommilliárdra nő majd, világszerte pedig már most egymillió programozó fejleszt alkalmazásokat Androidra. Huang úgy véli, a szoftver hamarosan betör a videojátékok, a háztartási elektronika, az autógyártás és a személyi számítógépek területére is. “Ha egy gyerek vagy, aki nem Kaliforniában él, az első készüléked valószínűleg androidos lesz” - tette hozzá.

Az új eszközök jól mutatják a Google elképzelését az online világ fejlődéséről, az okostelefonos konvergencia mellett egyre több terület kapja meg jogosan a dedikált célkészülékét, de ezek nem jelentenek újabb platformokat: a Google igyekszik kiszolgálni meglévő háttérrendszerével az összes felhasználói igényt. Új Android a jelek szerint egészen őszig nem érkezik, az elvileg Key Lime Pie néven megjelenő új főverzió újdonsága többek közt az lehet, hogy az okostelefon és a tablet mellett számtalan más készüléktípust képes majd kiszolgálni, legyen az játékkonzol, médialejátszó, vagy akár hűtő és tévé. A Google korábban nem támogatta, hogy a gyártók az Android márkanevet tableteken és okostelefonokon kívül más készülékekkel is összekapcsolják, de úgy látszik, a cég túllépett “kompatibilitási korlátain”.

A fenti értesülések egyelőre csak spekulációk, a Wall Street Journal meg nem nevezett forrásaira hivatkozott, amikor közzétette a három, egyébként akár laikusként is jósolható tippet az új kategóriákra. A Google nem kommentálta az értesüléseket, a lehetséges bizonyítékokra még hónapokat kell várni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról