Szerző: Bodnár Ádám

2013. július 2. 11:03

Megjelent az Oracle Database 12c

Megjelent és az Oracle Technology Networkről letölthető az Oracle zászlóshajójának, a relációs adatbázis-kezelőnek a legújabb verziója. A Database 12c-t még a tavaly őszi OpenWorld konferencián mutatta be a vállalat, a megjelenését pedig év elejére ígérte. A cég szerint a kiadás késését a nagyszabású technológiai fejlesztések csiszolása okozta.

Az Oracle DB előző verziója, a 11g még 2008-ban jelent meg, ennek nagy frissítése, a 11g R2 pedig 2011-ben mutatkozott be. A vállalat szerint a 12c fejlesztésébe 2500 emberévnyi munkát öltek, illetve 1,2 millió órányi tesztelés előzte meg a kiadást.

Több adatbázis egyben

Az új adatbázis kapcsán az Oracle a legfontosabb újdonságként a "multitenant" képességet hangsúlyozza, amelynek főleg a cloudok korában van jelentősége - nem véletlen kapta a termék a 12c verziószámot, amelyből a c a cloudra utal. A multi-tenancy, Oracle-terminológiával "pluggable database" koncepció hasonlít a szervervirtualizációhoz, ahol egy hoszt operációs rendszer több vendég OS-t futtat, amelyek egymástól szeparáltak, de megosztoznak az rendszer erőforrásain.

A Database 12c is ehhez hasonlóan épül fel, vannak ún. "konténer" adatbázisok, amelyek erőforrásain megosztoznak a "pluggable database-ek", amelyek az alkalmazások felé önálló Oracle DB példányként (instance) látszanak. Ez a megközelítés erőforrástakarékos, egy szerveren sokkal több adatbázis futtatható így mint önálló instance-ként, derül ki az Oracle által közzétett adatokból. A közös konténer miatt közösen adminisztrálhatók az adatbázisok, illetve közös lehet a mentés is például.

A multitenant felépítés lehetőséget ad további érdekes "trükkökre", az egyik ilyen az adatbázisok gyors klónozása, például tesztelési célokra. A "klón" adatbázis valójában üresen jön létre, abban csak pointerek mutatnak az adatokra az eredeti adatbázisban, módosítás esetén születnek meg a rekordok. Egy másik érdekes felhasználási lehetőség a priorizálás, egy konténeren belül az adatbázisokhoz szolgáltatási szintek határozhatók meg, az adatbázis-kezelő pedig ez alapján osztja ki számukra az erőforrásokat. A felépítésből adódóan az adatbázisok frissítése, patchelése is könnyebb, a konténer adatbázis verzióváltását a benne futó "pluggable" adatbázisok is megöröklik.

Ezt a technológiát kimondottan az ügyfelektől származó visszajelzések alapján fejlesztették, állítja a cég. A felhők, szoftverszolgáltatások számára ugyanis fontos szempont a felhasználói adatbázisok elkülönítése a könnyű felügyelhetőség megtartása mellett. Ezt ma jellemzően az alkalmazások szintjén oldják meg, a szétválasztás beépítése az adatbázisba leveszi ezeket a terheket a fejlesztők válláról, érvel az Oracle. Érdemes tudni és számolni vele, hogy ezt a képességet az Oracle csak opcióként kínálja a 12c Enterprise Editionhöz, az ára az adatbázis processzormagonkénti 47 ezer dolláros licencén felül további 17 ezer dollár, és persze a szokásos éves követési díj.

További újdonságok

Az új fejlesztések között érdemes megemlékezni az adatok menet közbeni szabályalapú tömöríthetőségéről: az Oracle 12c rendelkezik egy "heat mappel", amely az adatok elérésének sűrűségét mutatja meg. Az adminok beállíthatják, hogy a ritkábban elért táblákat vagy partíciókat az adatbázis menet közben tömörítse, miközben azok továbbra is elérhetőek maradnak az alkalmazások számára. Az egyáltalán nem használt adatok pedig archiválhatók.

Új biztonsági képességek is vannak a Database 12c-ben, az Oracle ezek közül az automatikus adatmaszkolás (redaction), amely révén az adatbázis előre beállított szabályok mentén, futásidőben, az alkalmazás számára transzparensen képes kitakarni érzékeny adatokat, például kártyaszámokat, TAJ-számokat, hogy az arra nem jogosultak egyáltalán ne is láthassák őket. Egy másik fejlesztés a Run-Time Privilege Analysis, amely azonosítja a ténylegesen használt szerepköröket és jogokat és minden nem szükséges privilégiumot visszavon a felhasználóktól, csökkentve a jogtalan hozzáférések kockázatát.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

A biztonsággal kéz a kézben jár a rendelkezésre állás, ezen a téren új fejlesztés, hogy a Global Data Services a terheléselosztást és hibatűrést egy földrajzilag elosztott adatbázison is képes már megvalósítani, hasonlóan a Data Guard Far Synchez. Érdemes még megemlíteni az Application Continuity technológiát, ami a RAC kiegészítéseként teljese elfedi a felhasználók elől az alkalmazáshibákat azáltal, hogy a sikertelen tranzakciókat újra végrehajtja.

Már elérhető

Az Oracle Database 12c már letölthető az Oracle Technology Network oldaláról, egyelőre Linux (x86) és Solaris (x86, SPARC) operációs rendszerekre. A vállalat a Windowson futó verziót júliusra ígéri, a két másik UNIX-változatra (AIX, HP-UX) írt változatot pedig a most futó pénzügyi évben adja ki, ami jövő májusig bezárólag bármilyen dátumot jelenthet. Az újdonságokról részletesen a letölthető dokumentációban, illetve egy július 10-én esedékes webcastból lehet tájékozódni.

A legutóbbi eredménybejelentő konferenciahíváson Larry Ellison beszélt arról, hogy hamarosan megjelenik a Database 12c 1c, amely kimondottan in-memory feldolgozásra optimalizált, oszlopalapú tömörítésen alapuló változata lesz a Database 12c-nek, leginkább az SAP HANA ellen pozicionálva. Ennek a terméknek a pontos részleteiről és a megjelenésének idejéről azonban most még semmit sem árult el az Oracle, az őszi OpenWorld konferencián azonban alighanem sok szó esik majd róla.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról