Szerző: Gálffy Csaba

2011. május 25. 08:38

Bemutatták az ősszel érkező Windows Phone frissítést

A felhasználók közötti kommunikáció modernizálása áll az ősszel érkező új kiadás fókuszpontjában. Ennek megfelelően megújul az email-kliens, lesznek csevegő-alkalmazások, a böngésző és az appok pedig végre egy színvonalra kerülnek a versenytársakkal.

Több mint 500 megújuló funkcióval érkezik a Windows Phone új generációja, amelyet jelenleg Mango kódnéven fejlesztenek - jelentette be a Microsoft. Az mobiltelefonos operációs rendszer idén ősszel jelenik meg az új eszközökön, és minden meglévő Windows Phone 7 készülék számára elérhető lesz ingyenes szoftverfrissítés formájában.

„Hét hónappal ezelőtt elindultunk egy úton azzal a céllal, hogy az okostelefonokat még okosabbá és egyszerűbben kezelhetővé tegyük a felhasználók számára. A "Mangóval" viszont már egészen új irányból közelítjük meg a felhasználók egymás közti kommunikációját, és azt, ahogy az alkalmazásokat és az internetet használják.” – mondta Andy Lees, a Microsoft mobilkommunikációs részlegének elnöke.

Integráció mindenek előtt

A Microsoft álláspontja szerint az okostelefon-használatot nagyban nehezíti az alkalmazások és a hozzájuk tartozó felhasználói fiókok különállása, ezért a "Mango" fejlesztésében nagy hangsúlyt fektettek a különböző szolgáltatások integrálására. Ennek megfelelően az eddig csak Facebookkal működő névjegyzék immár Twitter- és LinkedIn-integrációt is kapott, így ezekből a szolgáltatásokból is képes adatokat és státuszüzeneteket lehívni.

Az előző rész tartalmából

A "Mango" újdonságairól fejlesztői szemmel már beszámoltunk a Microsoft MIX-en tett bejelentései után, ahogy a magyaországi lokalizációról is írtunk már részletesebben.

Az integráció megjelenik az email-kliensben is, amely mostantól egységesen mutatja az összes postafiókot, a levelek pedig a (Gmail megoldásához hasonlóan) tartalmi szálanként is megjeleníthetőek. A különböző szolgáltatóknál található postafiókok összevonhatóak, így például készíthetünk három címből álló munka- és öt címből álló személyes bejövő fiókot is, ha úgy tartja kedvünk. Az üzenetkezelést is a koherens megközelítés alapján írták át, így az SMS-ek, MMS-ek írásából azonnal válthatunk  Facebookon vagy Live Messengeren folyó chatelésre. Ez a megoldás a Facebook Messages tükre: ott a webes felületen csevegésből válthatunk SMS-re és email-re, tetszés (és a partner elérhetősége) szerint. A cél ugyanaz: a kommunikáció és a médium függetlenítése, így a dialógust csupán az alanya határozza meg, nem a kommunikációs csatorna.

Újdonság a csoportok megjelenése, amely itt egy-egy élő csempébe gyűjtött névjegycsokrot jelent. Eddig csak egy-egy nevet tehettünk ki a kezdőképernyőre, ezentúl ugyanezt csoportokkal is megtehetjük. A Csoportok a People Hub részhalmazát adja, így például egy helyről böngészhetjük a "család" csoportba tartozó ismerőseink fotóit, vagy olvashatjuk a "kolléga" csoport státuszüzeneteit. A megfelelő csoport csempéjére kattintva pedig egységesen kommunikálhatunk annak minden tagjával, küldhetünk üzenetet a csoport összes tagjának, legyen az SMS, chat, vagy email.

További újdonság az integrált beszédrendszer, amely képes szöveg-beszéd kétirányú átalakítására. A beérkező email vagy chat-üzeneteket a Windows Phone 7 képes felolvasni, majd diktálás után szöveget bevinni és válaszolni arra. A rendszer része az arcfelismerés is, amely képes a fotóinkon megkeresni a különböző ismerőseinket, és automatikusan feltagelni őket mind a telefonon, mind a feltöltött képeinken.

Mindenki egyért

Egy app sem sziget. Az operációs rendszer egyedi megközelítése, a Hubok nemcsak lehetővé teszik, hanem gyakorlatilag megkövetelik, hogy az alkalmazások ne csak saját magukban működjenek, hanem minél szorosabban integrálódjanak az okostelefon natív funkcióival. Míg az iOS gyakorlatilag semmilyen együttműködést nem tesz lehetővé a rendszer és az alkalmazások között, illetve a különböző alkalmazások között, a Windows Phone 7 épp ellenkező irányba fejlődik: a natív programok adatai read-only formában elérhetőek az alkalmazások számára (így a naptár és a névjegyzék is.

A Mangótól kezdve a rendszer aktívan próbálja felszínre hozni a releváns alkalmazásokat, kontextustól függően felajánlhatja egyik-másik feltelepített appot is - a végcél, hogy a megfelelő alkalmazás mindig a megfelelő ponton bukkanjon a felhasználó elé. Például a keresési találatok között nem csak a webes és az alkalmazáslista találatai szerepelnek, hanem például filmcímre keresve a telepített IMDB alkalmazás is adhat találatot. Az alkalmazások jobb integrálását segíti, hogy push-üzeneteket kaphatnak, így akár csempe formában is képesek mindig friss információt megjeleníteni.

Böngésző - és több

Ahogy azt eddig is tudtuk, a Windows Phone 7 új verziója beépítve tartalmazza az Internet Explorer 9 mobilra optimalizált verzióját, azonban az igazán nagy dobás, hogy a böngésző szorosan együttműködik a telefon egyéb szolgáltatásaival, így a lokációs szenzorokkal, a kamerával, valamint az alkalmazásokkal is. A böngésző másik újdonsága, hogy képes kihasználni a telefonban lévő processzor grafikus gyorsítóját, amely besegít a renderelésbe. Az IE9 támogatja a legtöbb HTML5 funkciót is, az általunk kipróbált ASUS telefon például megjelenítette és futtatta a Microsoft saját Speed Reading tesztoldalát is (az erősen béta operációs rendszernek köszönhetően azonban a teljesítmény 7 FPS volt a videódemókon látható 20 helyett).

Ahogy Bátorfi Zsolt, a Microsoft Magyarország fejlesztői platformokért felelős vezetője elmondta, a Mango célja túllépni az "app phone" paradigmán, és megvalósítani a "cloud phone"-t. Ennek tipikus példája a Bing Vision, amely képes fotók alapján keresni - a Google Goggles mintájára. A Microsoft szolgáltatásaival szorosan integrált funkció termékek, helyek, illetve események között is keres - a lokáció, az időpont és a kép alapján, a keresési találatok között pedig próbál olyan adatokat megjeleníteni, amely az adott kereséshez a legrelevánsabb.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Hasonló funkció a Local Scout, amely a helyzetünkhöz legközelebbi érdekességeket képes listázni és térképen mutatni, így egyszerre található meg benne a FourSquare felfedezés funkciója, illetve jól használható képet ad a körülöttünk elérhető szolgáltatásokról. Ugyan a Microsoft térképes adatbázisa nem annyira részletes mint a Google-é, remélhetőleg az indulásig itthon is használható bőségű adat kerül fel a térképre.

Magyarország a Windows Phone fővárosa?

A vállalat sajtótájékoztatóján megtudtunk, hogy az első, Budapesten forgatott reklámfilmek óta a Microsoft kommunikációs részlege nagyon szereti a magyar fővárost, így az új sorozatú promóciós médiát is nálunk forgatták. A város azonban nem csak szép, hanem okos is. A magyar fejlesztők termékei rendkívül jól szerepelnek a nemzetközi piactéren - annak ellenére, hogy hivatalosan Magyarországról nem érhető el a Marketplace. A magyar fejlesztésű Cocktail Flow például jelenleg a harmadik legmagasabb értékeléssel rendelkező alkalmazás a 18 ezer feltöltött szoftver közül. A GPS Tuner fejlesztései szintén bérelt hellyel rendelkeznek a top 100-ban, a cég által fejlesztett, ma megjelenő, turn-by-turn navigációt kínáló alkalmazás várhatóan nagyon szól majd a Marketplace-en. A Carnation fejlesztői szintén aktívan dolgoznak a platformra, nemsokára megjelenik a HVG Windows Phone 7-en futó hírolvasó kliense, amely kihasználja az operációs rendszer különlegességeit.

A hazai jelenlétet amúgy rendkívül komolyan veszi a Microsoft, Magyarország tagja lesz a teljes mértékben támogatott országok listájának - egyedül a Zune zene- és veideószolgáltatás nem jön hozzánk, jogi okokból. Ennek megfelelően, ahogy arról beszámoltunk már, teljes magyar lokalizációt kap a rendszer: a felhasználói felület, a prediktív szövegbevitel, a teljes piactér és a fejlesztői portál is magyarul beszél majd, és lesznek lokalizált natív alkalmazások is. A zeneszolgáltatás pótlására pedig a vállalat magyar fiókszervezete már együttműködésre lépett a Carnationnel, a Mango megjelenésére valószínűleg elkészül egy magyar zenebolt is. Erre amúgy a Microsoft fejlesztői készlete bárkinek ad lehetőséget, az SDK-ban Windows Phone Audio Playback Agent nevű template használatával bárki gyorsan építhet magának zeneszolgáltatást.

Ökoszisztéma a jövő

A Windows Phone 7 relatív kései indulásának legnagyobb hátulütője az alkalmazások számának alacsony száma volt. Míg a rivális iOS és Android már több százezer alkalmazással rendelkezik, a Windows Phone 7-re csak lassan született meg a tízezredik app, bár így is hamarabb mint annak idején iOS-re vagy Androidra. A Nokia-partnerség bejelentése után azonban felgyorsult az alkalmazáspiac bővülése, ma már 18 ezer app érhető el a Marketplace-en. A telefongyártók is egyre nagyobb fantáziát látnak a platformban, így a Microsoft bejelentése szerint hamarosan az Acer, a Fujitsu és a ZTE is bemutat windowsos telefont. A Nokia valamivel később csatlakozik a platformhoz, cserébe a finnektől várhatjuk a Mango-alapú telefonok csúcsát, az első kétmagos processzorral rendelkező készüléket - valamikor a karácsonyi szezonban.

Az operációs rendszer hardveres támogatása giroszkóppal és új processzorokkal bővült, így a már megszokott QSD8X50 sorozatú Qualcomm Snapdragon mellett az új változat, az MSM7X30 sorozat is támogatott lesz, illetve ahogy már említettük, a Nokiától érkezik majd az első kétmagos telefon is. Érdekes módon az operációs rendszer minimális rendszerkövetelménye csökkent, így az új  verzióhoz nem szükséges már az 1 GHz-es processzor, elegendő a 800 MHz-es is.

A Microsoft a Windows Phone platform fejlesztésének felgyorsítását tervezi, a bejelentés szerint mintegy héthavonta érkezik majd új jelentős verzió - ezzel az ütemtervvel a szintén villámgyorsan fejlesztett Silverlight fejlesztési sebességét is túlszárnyalnák. A bejelentés biztató, az Google közben az Android fejlesztésének gyorsítását ígéri - a piaci versenyhez így minden elem adott lesz.

A Mango debütálására a magyar Microsoft legalább 20 "killer app" bemutatását tervezi, amelyek - reményeik szerint - képesek lesznek újradefiniálni az okostelefon funkcionalitását a magyar piacon. Bátorfi szerint az alkalmazások mindegyike új standardot állít fel majd a saját területén, ez pedig segít majd leküzdeni a Windows Phone előtt álló kihívásokat. Az egyik ilyen app egy valósidejű részvénykereskedő program lesz, amellyel nem csak figyelhetjük a tőzsde alakulását, hanem aktívan vásárolhatunk és adhatunk el - ilyen megoldással egyelőre valóban egyik versenytárs sem rendelkezik.

A Mango fejlesztőkészlete mától érhető el a nagy nyilvánosság számára is, teljesen ingyen. A fejlett emulátort is tartalmazó készlet segítségével a fejlesztői tapasztalatok szerint gyakorlatilag készülék nélkül lehet fejleszteni az alkalmazásokat. A megszólaló fejlesztők szerint az emulátor képes gyakorlatilag bármilyen inputot szimulálni, beleértve a lokációt és giroszkópos és gyorsulásmérős adatokat is.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról