Szerző: Dojcsák Dániel

2010. október 15. 14:47

Összekapcsolódik a Skype és a Facebook

A Skype erős hajrába kezdett mostanság, s a nemrégiben megjelent androidos kliens után most az asztali szoftver újult meg teljesen. A Skype 5.0 közösségi web integrációval és nagyon hasznos, hiánypótló funkciókkal érkezett meg.

Az új Skype egyik legnagyobb figyelmet vonzó újítása a Facebook integráció, aminek híre már pár héttel ezelőtt kiszivárgott. A Facebook Connect segítségével bárki összekötheti az asztali kliensprogramot a közösségi hálózatbeli profiljával, s ezután a Skype programon belül is lehet követni az ismerősök frissítéseit, s kapcsolatba lehet lépni a Facebook-os ismerősökkel Skype-on keresztül.

Igaz, a program ezt emeli ki leginkább, mégsem ez tűnik a legerősebb újításnak, hiszen kicsit sem kényelmesebb a Skype-ba kattintani egy böngészőablak helyett, ráadásul a Connecten keresztül szinkronizált felület nem is teljes értékű. Sokkal fontosabb, hogy ezáltal viszont a felhasználók többsége össze fogja kötni a Skype és a Facebook fiókját, akkor is ha a frissítések funkciót nem használja. A Skype-nak összesen 560 millió felhasználója van, ami megdöbbentő szám, több mint amennyien a Facebookra regisztráltak eddig. A felhasználók azonban sokszor nem is sejtik, hogy ismerőseik körében mekkora népszerűségnek örvend a Skype, ez az integráció viszont megsokszorazhatja a kapcsolatok számát, ezáltal a hívások mennyiségét is.

Általában mindenki a közeli barátait, családját, munkatársait veszi fel a kapcsolatok közé, a Facebook integráció viszont beindíthatja a tömeges összekapcsolódást. Egyrészt azért, mert többen fogják megadni Facebook-on az aktuális Skype azonosítójukat, másrészt azért, mert a Skype-ban található ismerős keresés, importálás funkcióra is bizonyára sokan rátalálnak. Itt megadva a Facebook vagy 19 egyéb szolgáltatásbeli azonosítónkat, az ottani kapcsolati hálónkat végigmérve, egy listát kapunk azokról az ismerőseinkről, akiket nem vettünk még fel Skype-on.

A két félmilliárdos közösség összeolvad

Azután, hogy a kapcsolatok megszülettek, a következő lépés az integrációban, hogy az ismerősök adatai is szinkronizálódnak, így a Skype-on felvett embereket nem csak sima VoIP-hívással érhetjük el, hanem a mobiljukon vagy a vezetékes telefonjukon keresztül is. A telefonszámokat elegendő megadniuk Facebookon, a Skype kliens képes onnan átszinkronizálni. Fontos megjegyezni, hogy a mobilos, okostelefonos kliensek ugyanígy be tudják gyűjteni a Skype-kontaktok mellé az egyéb elérhetőségeket. Egy kis idő után pedig már szinte mindegy lesz, hogy a barátainkat melyik elérhetőségükön keresztül hívjuk, ha Skype-ról kezdeményezzük a hívást.

A Skype Out szolgáltatással bármilyen mobil vagy vezetékes szám hívható a világon, igaz eddig csak pre-paid rendszerű fizetés volt. Mostmár viszont választhatunk országspecifikus előfizetéseket is. Magyarország minden vezetékes mobilja havi 1400 forintért hívható például korlátlanul, de egész Európa vezetékesei is csak havi 1600 forintba kerülnek. Ha valaki mobilt is hívna, akkor a magyar irányba például percenként 35 forintért teheti ezt meg a 400 perces előfizetéssel. Mivel a kliens elérhető iPhone-ra, Symbianra, Androidra is, szinte feleslegessé téve a roaming hívásokat, és jelentős költségcsökkentéssel csábítva bárkit, aki sokat telefonál, de általában Wi-Fi-vel lefedett helyen van, vagy a mobil adatcsomagja kevésbé korlátos.

Könnyebb átlátni

Az új PC-s windowsos kliens a közösségi összefonódáson túl egyébként számos kisebb, de fontos fejlesztést is tartalmaz. Ilyen például az automata hívás-visszaállítás, ami a rossz minőségű internetkapcsolat miatt eldobott hívásokat újratárcsázza. Emellett egy továbbfejlesztett kezelőfelület is fogad minket az 5-ös verzióban, egy új vezérlőoldallal, kompakt nézettel, illetve a fent említett közösségi feeddel. A használat közben fontos információk mind látható helyre kerültek, a kezelés sokkal intuitívabb lett. A kontaktokhoz újabb adatok beírása pofonegyszerű, s gyorsan át lehet tekinteni a változásokat is. A lényeg itt természetesen az, hogy a Facebook-ismerősök bármelyikének üzenhetünk azonnal, akár sms-t is küldhetünk vagy fel is hívhatjuk.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Szintén átalakult a konferenciahívás felülete is, sokkal egyszerűbb lett, s pár kattintással indulhat egy többszereplős, akár 10 fős csoportos csevegés. A hanghívások mellett a Skype statisztikái szerint a videochat is egyre népszerűbb, ugyanis az elmúlt hónapokban az összes Skype-hívás 40 százaléka bekapcsolt webkamera mellett történt. Valószínűleg ezért indult promóció, aminek keretében ingyenesen lehet kipróbálni a csoportos videohívást egy korlátozott ideig.

Az új 5-ös Skype verzió egyébként természetesen letölthető a Skype.com oldalról, akinek viszont már telepítve volt egy korábbi változat, annak csak engedélyeznie kell a frissítést. A program jelezni fogja, hogy ez nem csak egy kisebb javítás, hanem főverzióváltás, s az újraindulás után azonnal ismertetők sorozatán keresztül tekinthetik át a felhasználók, hogy mi is változott meg pontosan.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról