Repülőgépről fotózta le Budapestet a Google
A Google Street View projekt ugyan meghiúsult fővárosunkban, de szerencsére a Google tarsolyában vannak még eszközök arra, hogy egy várost bemutassanak kissé átélhetőbb formában.
Elsősorban turistáknak, utazóknak nagyon hasznosak a webes térképészeti szolgáltatások, de a hétköznapi emberek számára is sokszor jöhet jól, ha a térkép több, mint feliratok, vonalak és színek kavalkádja. A Google Street View az utcaszintről mutatja meg a lefényképezett helyeket, míg a normál műholdas nézetben az űrből készült felvételek közt tudunk böngészni.
A kettő közötti szint a "madártávlat", amit az Egyesült Államokban a Microsoft Bing Maps mutatott be először. Ebben a nézetben egy néhány száz méter magasan haladó repülőgépből fotóznak 45 fokos szögben. A gép egy előre meghatározott nyomvonalon repül, s precíz GPS-szel rögzíti a kép készítésének pontos helyét is. Ezután a speciális algoritmusok összeillesztik, s a perspektívának megfelelően torzítják a képeket, az eredmény pedig lélegzetelállító.

Amíg eddig egy-egy légifotón vizsgálgattuk házainkat, környezetünket fentről, most megtehetjük ugyanezt egész Budapest belvárosával. A képek felbontása annyira részletes, hogy felismerhetjük a parkolóban álló autónkat, látszanak a Dunán a hullámok, illetve az utakra felfestett feliratok is. A Széchenyi-fürdőben megtekinthetjük a fürdőzőkek, de azért annyira nem részletes, hogy bárki is felismerhető legyen rajta, sőt a rendszámokat sem kell kitakarni.
Napsütéses Budapest felülnézetben
A képek látszólag 2009 tavaszán készültek, egy kellemes napsütéses délelőtt, illetve napközben. A Margit-hídon még megy a forgalom, a Szabadság-hídon még nem, illetve az autóforgalmat és a szabadtéri szórakozóhelyeket figyelve, látszik, hogy nem egy munkanap lett megörökítve. A madártávlat funkció előhívásához nincs szükség semmilyen extra beállításra vagy telepítésre, egyszerűen a műholdas nézetben elég mélyre kell zoomolni a Google Mapsen. Ha valakinek mégis a klasszikus, űrből készül fotókra lenne szüksége, akkor a váltás után a műhold gombra kattintva visszatérhet arra. A légifelvételek nézőpontja is változtatható, de az Earth-nézettel ellentétben nem teljesen szabadon, csak négy irányban.

App!cloud, 2012. június 13.
A felhő gyakorlata, konferencia üzemeltetőknek és fejlesztőknek!A fotók valóban jó minőségűek, bár az illesztéseknél néhol vannak hibák, de ez nem sokat ront az élvezeti értéken. Egy kicsit talán az lehet zavaró, hogy a magasabb, keskenyebb épületek túl sokat torzítanak. Ennek oka az, hogy mivel nem végtelen számú pontból fotóztak, ezért az illesztéseknél a perspektivikus torzítás felerősödik.
A lefedettséget illetően a légifelvételek Budapest belvárosáról, illetve belső kerületeiről érhetőek el, s ahol elfogynak a fotók, ott a térkép visszaáll a műholdas nézetbe. Zugló felé például a Rákospatak a határ, Dél-Budán a Hamzsabégi út, északon pedig az Árpád-híd.
Mit gondolsz? Mondd el! |
Új komment írásához be kell jelentkezned!
A Fórumos azonosítódat is használhatod.
Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.










