Szerző: Dojcsák Dániel

2010. szeptember 28. 14:29

Megint kimaradunk a fizetős Android Marketből

Pár nappal ezelőtt a Google tájékoztatta fejlesztőit, hogy újabb országokkal bővül a fizetős Android Market. Szokás szerint a Google hivatalosan nem jelentette be, hogy melyek lesznek ezek az országok, de a Google Magyarország a HWSW-nek azt nyilatkozta, hogy hazánk egyelőre biztosan kimarad.

Múlt hét végén a Google az Androidra fejlesztőknek küldött egy üzenetet, melyben felhívja a figyelmüket, hogy a fizetős alkalmazásokat jelenleg elérő 14 országhoz heteken belül újabbak csatlakoznak. A fejlesztők értesítése azért fontos, mert fel kell készülniük arra, hogy a jövőben ezekből az országokból is érkeznek hozzájuk kérések, support igények, illetve ha valamilyen helyfüggő alkalmazásról van szó, akkor ellenőrizniük kell, hogy ezekben az országokban is megfelelően működik minden funkció.

A fejlesztők és a felhasználók is örülhetnek

Alapjában véve persze a fejlesztőknek semmi dolguk nincs, főleg akkor ha semmilyen földrajzi korlátozást nem állítottak be programjuknak. Amennyiben viszont szelektáltak, akkor az új országok közül ki kell választani, hogy hol szeretnék útnak indítani a programot. Nagyobb fejlesztőknél ez alkalmasint külön marketingtevékenységet is jelenthet, de nyilván a legtöbb alkalmazásgyártó nem fog a kisebb piacokra külön lőni.

Az alkalmazás-piactereket elemző Distimo azonnal átfésülte az Android Market rendszerét, s a fizetős alkalmazások terjesztési beállításainál máris felfedeztek 13 új országot, ebben a felsorolásban azonban Magyarország sajnos nincs benne. Pedig egy jelentés szerint Svédország és Magyarország is belekerülhetett volna a következő frissítési körbe, de Szilágyi Krisztina, a Google hazai PR menedzsere kérdésünkre elmondta, hogy az első nagy bővítési körben Magyarország nincs benne. A pontos okokról nem tudott nyilatkozni, de az biztos, hogy a listán ott vagyunk mi is valahol. A Distimo észlelése szerint Argentína, Belgium, Brazília, Finnország, Hong Kong, Izrael, Mexikó, Lengyelország, Románia, Oroszország, Szlovákia, Szingapúr és Dél-Afrika a már biztos befutók, de ez sem hivatalos.

Dupla

A tervezett bevezetés megtörténtével a Google közel duplájára növeli a Market fizetős programjait elérő országok körét, ami fogyasztói és fejlesztői oldalról is nagyon jó hír. A fejlesztők örülhetnek, mert a termékük több potenciális vásárlóhoz juthat el, illetve lehetőségük nyílik ezekben a régiókban lokális fizetős tartalmat készíteni. A nagyarányú bővítés nyilván csökkenteni fogja az ingyenes alkalmazások arányát a letöltések között, s még több fejlesztőt csábíthat a platformhoz. Ez pedig a fogyasztóknak lesz jó, hiszen több és jobb minőségű alkalmazást kapnak a kezükbe.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A magyarországi bevezetéshez külső szemlélőként nézve egyébként minden feltétel teljesül, így csak a Google belső folyamatain múlik, hogy mikor is kapjuk meg a régóta várt frissítést. Az androidos mobilok száma ugrásszerűen nő az országban, a HTC csúcsmodelljeiből rendszeres volt bevezetés után a készlethiány. A HWSW információi szerint csak HTC-ből tízezer feletti mennyiség kelt el már 2 hónappal ezelőtt, illetve egy másik becslés alapján valószínűleg 15-40 ezer androidos mobil volt idén nyáron a magyar felhasználók kezében. Ez a szám azóta biztosan nőtt, hiszen több mobilszolgáltató is kiemelten hirdeti és akciózza androidos modelljeit, a Samsung és a Sony Ericsson pedig masszív reklámkampánnyal támogatta több készülékének bevezetését is.

A fizetéshez szükséges Google Checkout is elérhető Magyarországon, egy jó ideje már nyugodtan lehet magyar bankkártyát is regisztrálni. Egy Androiddal foglalkozó blog, az AndroidRook információi szerint már több magyar felhasználó is rootolás és trükközés nélkül is "látja" a fizetős alkalmazásokat, illetve több felhasználó furcsa adatbázis-problémákról számolt be. Ez utóbbi akár az átállítás egyik szimptómája is lehetne, de a hivatalos válasz szerint nem érdemes beleélnünk magunkat. Információink szerint viszont a bővítés következő fázisa nem várat majd ennyit magára, s a magyar androidosoknak sem kell sokat várni már, hogy pénzért vásárolhassanak szoftvereket okostelefonjaikra.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról