Mellékleteink: Unix / Linux | Gamekapocs
Keres
a HWSW bemutatja > BigScreen 2012: Konferencia a televíziózás technológiájának jövőjéről, Cinema City Allee, február 29.

Hivatalos: Idén jön az Xperia X2

Dojcsák Dániel, 2009. szeptember 02. 17:52
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

A Sony Ericsson a mai napon hivatalosan is bejelentette első Windows Mobile alapú telefonjának utódját, az Xperia X2-t.

hirdetés

Az Xperia X2 alapjaiban szinte teljesen megegyezik az úttörő előddel, az X1-gyel, leginkább csak csiszolták, javították az első nekifutás hibáit, gyengeségeit. Az új modell szintén Windows Mobile alapokon nyugszik, viszont már az október 6-án bemutatkozó 6.5-ös verzióval telepítve érkezik. Az Xperia panel megoldás megmarad a kezelőfelület változatossá tételéhez, viszont reményeink szerint a második generáció már problémamentesen képes majd futtatni a látványos menürendszert.

A sajtóközlemény tanúsága szerint gyárilag 14 előre feltöltött panelt találnak majd a vásárlók a készülékben, s további 16 pedig letölthető lesz majd. Emellett megjelenik majd egy "SlideView" nevű kezelőfelület is, ami a gyakran használt alkalmazások gyors elérésére szolgál. Fejlődik az érintőképernyő és a kézírás felismerés is, a kijelző 3-ról 3,2 hüvelykesre hízik, plusz egy TV-csatlakozó is kerül a telefonra, amivel nagyképernyőre vetíthetnek a felhasználók.

A még idén, valószínűleg ismét decemberben érkező készülék az elődhöz hasonlóan fekete és szürke színekben jelenik majd meg. A GSM, GPRS, EDGE, mellett UMTS, HSPA, WiFi, A2DP, USB, A-GPS, DNLA és microSD támogatást is kap. A fényképező 3 megapixelesről 8,1 megapixelesre javul, amihez egy 16X digitális zoom is társul, auto fókusszal természetesen. Végre kerül a készülékbe giroszkóp, ami automatikusan észleli, hogy vízszintesen vagy függőlegesen tartjuk a mobilt, lesz benne mozgásérzékelő funkcionalitás is, amit a játékok biztosan használni fognak.

Az előzőekhez képest az X2 szögletesebb, laposabb. Kissé hűvösebb benyomást kelt, főleg a billentyűzetét nézve. A kijelző növelése hangsúlytalanná teszi az első felület többi részét, s a fejlettebb érintőképernyő miatt reméljük jogosan. A képernyő felbontása és a színmélység marad a régi, az eszköz súlya viszont közel 50 grammot csökken, s az eddigi 162 helyett csak 115 lesz. A hivatalos sajtóközleményben további részletek találhatóak a készülékkel kapcsolatban.

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
Egy kis türelmet kérünk, töltjük a kommenteket...

Új komment írásához be kell jelentkezned!

A Fórumos azonosítódat is használhatod.

Ha még nem vagy tagunk, regisztrálj! Csak 2 perc az egész.

Tipp #1: több formázási lehetőséged van, ha a Fórumban szólsz hozzá a témához!
Tipp #2: készítettünk egy gyűjtőoldalt, ahol az összes friss kommentet megtekintheted.