Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 24. 21:49

Mégis lesz böngésző az európai Windows 7-ben

Beadta a derekát az Európai Bizottságnak a Microsoft, a cég mégis beépíti a Windows 7-be az Internet Explorert, azonban lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy több böngésző közül válasszanak.

Miután az Európai Bizottság tavasszal hivatalosan is azzal vádolta meg a Microsoftot, hogy az Internet Explorer böngésző Windowsba építésével tisztességtelen előnyt szerzett a böngészőpiacon, a cég úgy határozott, hogy az Európában forgalmazott Windows 7-ből teljesen kihagyja a böngészőt. Most azonban hosszas egyeztetések után -- amelynek során Steve Ballmer elnök-vezérigazgató telefonon beszélt Neelie Kroes versenyügyi főbiztossal -- a vállalat meggondolta magát és mégis beépíti az Internet Explorert az operációs rendszerbe.

Emellett a Windows 7-nek része lesz egy olyan képernyő, ahol a felhasználó (valószínűleg a telepítéskor vagy az első indításkor) akár egy versenytárs böngészőt is választhat, letöltheti a fejlesztő weboldaláról, telepítheti, beállíthatja alapértelmezettként, illetve akár le is tilthatja az Internet Explorert, amelyre a Windows 7 egyébként lehetőséget ad. A lépést ma este jelentette be a Microsoft, ez Európai Bizottság pedig üdvözölte azt.

\"\"

Súlyos büntetés volt kilátásban

Az európai törvények szigorúan tiltják, hogy egy vállalat piaci erőfölényével visszaélve más piacokat is monopolizáljon. A Microsoftot ezért 2004-ben hatalmas büntetés megfizetésére kötelezte az Európai Bizottság, amely azt találta, hogy a Media Player operációs rendszerbe való beépítésével a vállalat tisztességtelen előnyre tett szert a médialejátszók piacán. A böngészőpiac monopolizálásáért alighanem legalább ilyen súlyos büntetés várt volna a cégre.

Bennfentes források szerint azonban mostani lépés akár pontot is tehet a Bizottság által hivatalosan indított vizsgálat végére. A Microsoft bejelentését a vizsgálatot kezdeményező Opera Software is üdvözölte, a cég szerint ha a felhasználók szabadon kiválaszthatják hogy milyen böngészőt szeretnének használni a Windowsban, többen választják majd az alternatív megoldásokat. Ez egyébként eddig is így volt, a Windowsra bárki bármilyen böngészőt feltelepíthet és pont Európában nyertek leginkább teret az alternatív böngészők, elsősorban a Firefox, amely egyes országokban 40 százalék feletti részesedést ért el.

A szoftvergyártó a héten jelentette be, hogy elkészült a Windows 7 végleges kódja, amelynek már megkezdődött a terjesztése is. Amennyiben az Európai Bizottság úgy határoz, hogy a mostani lépéssel a Microsoft eleget tesz a törvényben előírt kötelezettségeinek, a cég visszavonja a böngésző nélküli Windows 7 változatot és Európában is az Internet Explorert tartalmazó verzót fogja terjeszteni a PC-gyártók körében és kereskedelmi forgalomban.

A Microsoft emellett vállalta, hogy ha valaki a számítógépén kikapcsolta az Internet Explorert, akkor semmilyen ahhoz tartozó frissítés nem töltődik le neki automatikusan, még akkor sem, ha új verzió jelenik meg a böngészőből. A Microsoft tájékoztatása szerint a böngészőválasztó képernyőt automatikus frissítésként az összes Windows XP- és Windows Vista-felhasználó is megkapja automatikus frissítésként, így azok is megkapják a választás lehetőségét, akik a korábbi Windowsokat használták és az Internet Explorer az alapértelmezett böngészőjük.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról