Szerző: Ady Krisztián

2008. április 21. 11:16

Csalódást okozott a Skype az eBaynek

[CNet] Csalódást okozott a dollármilliárdokért vásárolt Skype az eBaynek: a vállalat új elnök-vezérigazgatója, John Donahoe a Financial Timesnak elárulta, hogy az aukciós óriás a Skype értékesítésén is gondolkozik. Az idei évben még nem kerülhet erre sor, 2008 eredménye lesz a választóvíz.

[CNet] Csalódást okozott a dollármilliárdokért vásárolt Skype az eBaynek: a vállalat új elnök-vezérigazgatója, John Donahoe a Financial Timesnak elárulta, hogy az aukciós óriás a Skype értékesítésén is gondolkozik. Az idei évben még nem kerülhet erre sor, 2008 eredménye lesz a választóvíz.

John Donahoe szerint a Skype jól muzsikál, 126 millió dolláros első negyedéves bevétele 61 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év hasonló időszaké. Ebben az évben 500 millió dolláros bevételt és nyereséges működést várnak a cégtől. Az eBay összesített bevétele 2,9 milliárd dollár volt az első negyedévben, a profit 460 millió dollárra rúgott, 22 százalékos emelkedést mutatva a tavalyi év első három hónapjához képest.

A Skype-tól ezek szerint ennél jóval többet várna el a cég, melyet 2005-ben mindösszesen több mint 4 milliárd dollárért vásároltak meg. Az internetes telefonhívásokat biztosító szolgáltatás újabb és újabb promociókkal próbálja telefonálásra, előfizetésre, egyenlegfeltöltésre ösztökélni regisztrált felhasználót.

A legújabb akcióban az Egyesült Államokból kínálna a cég ingyenes, korlátlan telefonhívásokat számos nemzetközi, akár mobil irányba havi 10 dollár körüli összegért. A kínálatban 34 ország, köztük Kanada, Ausztrália, Tajvan, Japán és Kína is szerepel, melyek többségében vezetékes számokat lehetne ingyen és korlátlanul hívni, de kanadai, kínai, Hong Kongi és szingapúri mobilszámokra is él a kedvezmény. Ezért a havidíjért (~1600 forint) az összes amerikai vezetékes és mobilszám is korlátlanul hívható.

3 Skypephone

A svéd Niklas Zennström és a dán Janus Friis által 2002-ben alapított Skype világszerte több tízmillió felhasználóval rendelkezik. A vállalat 2004-ben mindössze 7 millió dolláros forgalmat bonyolított. A Skype felhasználói létszáma napi több mint 200 ezerrel nő.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról