Szerző: Hlács Ferenc

2017. július 31. 09:30

Kipróbáltuk: Honor 9

Újabb versenyző az elérhető árú csúcsvasak mezőnyében. A Honor 9 házon belül is komoly konkurencia lehet.

Idén sem maradt adós új Honor csúcsmodellel a Huawei, az albrand legújabb zászlóvivője a cég által már tavasszal megmutatott formatervezési irányba illeszkedik, az idei csúcshardvert pedig a versenytársak többségénél jóval alacsonyabb áron igyekszik eljuttatni a vásárlókhoz.

A Honor 9 dizájnban javarészt a Huawei P10 által előrevetített utat követi, azaz az előző generáció hátoldal ujjlenyomat-olvasója itt már az előlapra vándorolt, a kijelző oldalsó peremei pedig keskenyebbek lettek, igaz az eszköz még messze jár a Galaxy S8-ak és az LG G6 szinte teljesen eltüntetett kereteitől. A hátoldalon továbbra is két kamera figyel (a P10-zel ellentétben itt Leica logó nélkül), maga a hátlap azonban teljesen üveg, míg a P10 fém hátlapot kapott, bizonyos esetekben kellemes egyedi textúrákkal. A Honor 9 az üvegborítással kicsit átlagosabb irányba ment el, ugyanakkor az egyes korábbi Samsung modelleket idéző fedlap oldalsó ívei mégis elegánsabb megjelenést kölcsönöznek a telefonnak. A hátoldal kialakítása a fogáson is segít, az eszköz kényelmesen belesimul az ember kezébe - ahonnan persze aztán szorgosan gyűjti az ujjlenyomatokat és zsírfoltokat, bár talán a szűkebb farmerzsebek tudják legalább részben orvosolni ezt a problémát.

Miután az ujjlenyomat-szenzor Honor 9-en előre került, a gyártó szokásához híven mindjárt két kapacitív gombot is mellécsapott - ezeknél a beállítások között tetszőlegesen szabályozható, hogy melyik lássa el a "vissza" és melyik a multitasking funkciót. A telefonon egyébként a Huaweitől megismert EMUI felület 5.1-es verziója fut, Android 7.0 rendszer fölött, amely a hozzánk eljuttatott készüléken májusi biztonsági szinten állt. Két hónapos lemaradásról van tehát szó, rákérdeztünk a cégnél, hogy mikor várható frissítés az eszközre, ha érkezik ezzel kapcsolatos információ, a cikket frissítjük. Az kicsit bosszantó, hogy a gyártó telepakolta bloatware-rel az eszközt, ezek alatt pedig nem saját szoftvereit értjük, mint a RAM-pucoló Telefonkezelő vagy a cég egészségappja, hanem egy sor előre telepített, harmadik féltől származó appot, mint az Instagram, a Booking.com appja, az eBay vagy épp egy maréknyi játék.

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x)

Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

Hány adag sültkrumplit bír el 25 Kubernetes klaszter? (x) Globálisan napi akár 2,5 millió rendeléssel is megbirkóznak az RDI Hungary által fejlesztett háttérrendszerek és mobilalkalmazások.

De tegyük túl magunkat a kéretlen appokon, és térjünk át a hátoldalra: az itt figyelő kameraduó, ha nem is teljesít úgy, mint a P10-en figyelő Leica logós testvérpár, sötétben is vállalható képeket készít, noha erősebb-kontrasztosabb fényviszonyok között kicsit kell vele játszani, hogy ne égjen ki a kép a világos területeken, vagy épp ne legyen túl sötét a közvetlenül nem bevilágított részeken - alapvetően azonban a szenzorok decens teljesítményt nyújtanak.

Ami az akkut illeti, készülékben lapuló 3200 mAh kapacitású telep különösebb erőlködés nélkül dolgozza végig az izmosabb munkanapokat is, kétnapos teljesítményre azonban nem érdemes számítani. Miután a telefonban lényegében ugyanaz a vas dolgozik, mint a P10 csúcsmodellben, a készülék itt is ugyanazt a kifogástalan sebességet hozza mint a cég másik zászlóshajója. A két eszköz között a mindennapi használat során lényegében csak a kamera terén és a készülékház felépítésén érződik komolyabb különbség, utóbbi persze személyes preferencia kérdése is. Ha a Honor 9 a felépítés tekintetében nem is hoz olyan egzotikus textúrákat mint az említett modell, az alukeretes készülék is egyértelműen prémium érzetet kelt, mind külsejében mind pedig használatában.

A legnagyobb erősség persze, hogy az erős vasat és jó minőséget a telefon a házon belüli versenytársakhoz képest is jóval kedvezőbb áron kínálja. Igaz nem 2017 legizgalmasabb telefonjáról van szó, ugyanakkor a 155 ezer forint körül mozgó bruttó ár és az ezért kötött minimális kompromisszumok kifejezetten vonzó választássá teszik a telefont, főleg ha a külső is elnyeri a vásárló tetszését - a Honor 9 paramértereivel lényegében az olyan árbajnokoknak állít vetélytársat, mint a OnePlus készülékei. Külön plusz pont, hogy az eszköz a hagyományos fekete, szürke és arany mellett a tavaly is felvonult, kifejezetten menő kék színopciót is megtartotta.

Kubernetes képzéseinket már közel 300 szakember végezte el. A nagy sikerre való tekintettel a tanfolyamot aktualizált tananyaggal június 18-án újra elindítjuk! A 8 alkalmas, élő képzés képzés órái utólag is visszanézhetők, és munkaidő végén kezdődnek.

a címlapról