Szerző: Hlács Ferenc

2016. július 20. 10:42:00

Kipróbáltuk: Cat S60, a hőkamerás strapatelefon

Veszélyesen menő lett a legújabb Cat modell: igaz a telefon középszintű hardvert kapott, az egy akár erődítménynek is beillő házba került. A repertoárból a hőkamera sem maradt ki, amit a piacon elsőként kínál beépítve az S60.

Az okostelefonok az elmúlt két-három évben lassan telítődő, megszilárduló piacán egyre nehezebb egyedit alkotni, az ismerős jól bevált koncepcióktól, trendektől eltérni komoly kockázatot jelenthet, melyet a legtöbb cég inkább elkerül. A Cat telefonok gyártójának ugyanakkor több szempontból könnyebb dolga van, mint a szereplők többségének, strapabíró készülékei ugyanis egy rétegpiacot céloznak, az építési területeken, komoly fizikai igénybevétel mellett használt eszközökre más elvárások vonatkoznak mint egy hagyományos (csúcs)modellre - a szűk terület jóval több helyet ad a kísérletezésnek, ameddig az ellenálló képességre vonatkozó elvárások teljesülnek.

A vállalatot tehát szerencsére nem érintik a vékonyságra és a trendekhez igazodó formatervre vonatkozó vélt vagy valós megkötések. Mielőtt azonban lecsapnánk a telefonra érdemes kitérni rá, hogy jelen esetben a gyártó valójában nem a munkagépeiről ismert, a telefonhoz nevét is adó Caterpillarról, hanem a márkanevet az azt licencelő Bullitt. Az egyesült királyságbeli vállalat több hasonló projektet is visz, a Cat mellett az ugyancsak munkagépekben utazó JCB márkanevének használati jogát is megvette, annak logójával pedig szintén strapabíró "melós" telefonokat gyártanak - de többek között a Kodak brand alatt megjelenő telefonokat is a Bullitt dobja piacra.

Masszív és menő

A strapabíró készülékeknek van egy sajátos varázsa, azoknál már első pillantásra nyilvánvaló, hogy a gyártó nem hagyta - nem hagyhatta - hogy a forma felülírja a funkciót. Ez legtöbbször termetes gumiütközőkben, a borítás alatt mélyen ülő kijelzőkben, illetve jókora, kesztyűben is gond nélkül kezelhető fizikai gombokban mutatkozik meg - a Cat S60 ugyanakkor észrevehetően más irányba indul el. Félreértés ne essék, valószínűleg senkinek nem lesznek kétségei, hogy a készülék nagyságrendekkel jobban bírja a gyűrődést mint egy átlagos okostelefon: a kijelző vaskos keretek között ül, a hátoldal szénszálas (hatású) borítást kapott, illetve a 12,7 milliméteres vastagság és a tiszteletet parancsoló 223 grammos tömeg is gyorsan egyértelművé teszi, hogy "van benne anyag", valamint hogy a telefon vész esetén akár rögtönzött közelharci fegyverként is hatékonyan vethető be.

Miért érdemes belevágnod a Scrum képzésünkbe? (x) Október 21-én Scrum alapozó képzést indít a HWSW, íme néhány jó érv a kurzus mellett.

A kategóriában megszokott gumírozott éleket-sarkokat az S60-nál a gyártó elhagyta, azok helyét a konzumer eszközökből ismerős fémkeret veszi át, persze jóval vaskosabb kivitelben. A keretből az eszköz oldalán több fedlap is kipattintható, ezek alatt húzódnak meg az audio-jack és microUSB aljzatok, valamint egy dedikált segélyhívó gomb is. A készülék tetején a fémkeret egy antennaszerű kitüremkedésbe megy át, noha ez valószínűleg a hátoldalon figyelő speciális kamerahardvernek hivatott plusz helyet biztosítani. Az eszköz legfontosabb megkülönböztetőjegye ugyanis nem a merész kialakítás, hanem a hátlapra helyezett hőkamera, amely a hagyományos szenzor fölött található, erre később részletesen kitérünk. A kamerapáros mellett egy felpattintható ajtó helyezkedik el, alatta két SIM és egy microSD foglalatottal. Ez egyébként kifejezetten kényelmes megoldás, így a kártyák sokkal könnyebben hozzáférhetők mint ha SIM-tűkkel kellene vacakolni. A hátlap egyébként ránézésre és tapintásra is elég meggyőző szénszálas hatást kelt, noha valójában (szintén igen ellenálló) kompozit műanyagból készült.

Az előlapról a három fizikai gomb (vissza, home és multitasking) természetesen nem maradt le, a méretes billentyűk munkáskesztyűben is könnyen nyomkodhatóak. A kialakítás ugyanakkor nem kifogástalan, a gomboknak van egy minimális holtjátéka, illetve egyiket lenyomva a mellette lévő is észrevehetően mozdul, igaz ez funkcióbeli hátrányt nem jelent. Szintén az előlapon, a felső és alsó hangszóró mellett egy-egy bronzszínű, kétállású kallantyú is található, mellettük "2 m" és "5 m" felirattal. Ezeknek akkor van jelentősége, ha a telefont víz alatt, két méternél mélyebben használnánk: ebben az esetben a kapcsolókat az "5 m" pozícióba állítva elreteszelhetjük a hangszórókat - igaz ez érezhetően lerontja a zene hangminőségét a búvárkeringő közben, cserébe viszont az akár ötméteres mélységben uralkodó víznyomással szemben is ellenállóvá teszi a telefont.

Strapabíróság terén egyébként az eszköz IP68-as védettségi besorolást kapott, por ellen teljes mértékben védett, víz alatt pedig ötméteres mélységben akár egy órát is kibír, illetve a magas páratartalommal, szélsőséges hőmérsékletekkel, napsugárzással, esővel, rázkódással és akár sólerakódással is megbirkózik, valamint 1,8 méteres zuhanást is kibír, beton felületre - utóbbi ugyanakkor valószínűleg nyomot hagyna a fém kereten. Összességében az S60 tiszteletet parancsolóra és kifejezetten menőre sikerült: a szénszálat imitáló hátlap, a nyolcszögletű kialakítás, fém keret, de még az "antennadudor" is egyedi, férfias, határozott külsőt kölcsönöz a készüléknek, amely már nem csak a csuklótörzsű kotró-rakodó lépcsőjén facebookozva, de egy bevállalósabb zakó zsebében is megállhatja helyét.

Elsőrangú kasztni - közepes motor

A masszív, ellenálló kialakítás, illetve az olyan egzotikus hardverek mint a hőkamera, kompromisszumokat követelnek: hogy a telefon árát értelmezhető szinten tudja tartani, a gyártó a motorháztető alatt tekerte le valamelyest a potmétert, a Cat S60-ban dolgozó vas így inkább a középkategóriából lehet ismerős. A 4,7 hüvelykes, 720p felbontású kijelző 312 PPI-s pixelsűrűsége szemmel láthatóan gyengébb, életlenebb képet ad a csúcstelefonokban ma megszokott Quad HD kijelzőknél - mentségére legyen mondva ugyanakkor, hogy az a-Si AHVA panel kiváló betekintési szögeket produkál, illetve tűző napon is tökéletesen olvasható marad, ami kiemelten fontos szempont egy jellemzően kültéren dolgozóknak szánt eszköznél.

Aki erőgépre vágyik, azt könnyen elijesztheti az eszközben dolgozó, Cortex-A53 magokkal operáló, középszintű Qualcomm Snapdragon 617 chip: a lapkával alapvetően nem volt probléma, az a mindennapi feladatok és a játékok alatt is kitűnően tette a dolgát, gördülékeny élményt adott, még ha nem is olyan szinten mint mondjuk egy Snapdragon 820-szal szerelt LG G5 - legfeljebb akkor volt érezhető némi lassulás, mikor a háttérben frissítések indultak el. A processzor időtállósága ugyanakkor kérdéses, könnyen lehet, hogy az A53 magok egy év múlva már nem állnak helyt ilyen derekasan. A processzor mellé 3 gigabájt RAM került, mely pozitívumként könyvelhető el.

A 13 megapixeles hátlapi kamera sem fog rekordokat dönteni, ideális fényviszonyok között szép képek lőhetők vele, a színek ugyanakkor messze nem olyan élénkek mint a mezei csúcstelefonok kamerái esetében, és az éjszakai teljesítmény is elég vékony, a képek szemcsések, az eredmény pedig legfeljebb állvánnyal közelít az elfogadhatóhoz. A munkaterület dokumentálására a kamera teljesen megfelel, ha azonban valakinek elengedhetetlen az ütős kamera, akkor célszerű más készülékek közül válogatni.

Ha forrósodna a talaj

Akárcsak több más idei zászlóshajón, a Cat S60 hátlapján is két kamerát találunk, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy azok egyike itt nem hagyományos optikai szenzor, hanem egy a professzionális infravörös képalkotásban utazó FLIR Systemstől származó hőkamera - az S60 ezzel az első okostelefon amiben ilyen eszköz beépítve található. A hőkamerát a hozzá tartozó dedikált alkalmazást megnyitva izzíthatjuk be .

Az appban persze ne a hagyományos kameraszoftverhez hasonló élményre számítsunk, a képfrissítési gyakoriság itt jóval alacsonyabb, néha egészen szaggatott, megállt, a gyors mozgásokkal nehezen tart lépést. A célnak ugyanakkor tökéletesen megfelel: a gyártó elsősorban olyan területekre szánja a hőkamera képességeit, mint az épületek szigetelésének ellenőrzése, hőhidak felkutatása, netán különböző gépek vagy alkatrészek hőleadásának vizsgálata, de a cég szerint akár állatorvosok is hasznát vehetik, például az emelkedett vérellátású testfelületek megkereséséhez.

Cat és cat

A hőkamerához tartozó app a kijelző szélén húzódó skálán a képen látható legalacsonyabb és legmagasabb hőmérsékletet is mutatja, illetve középen egy célkereszt is bekapcsolható, amelyet különböző tárgyakra irányítva leolvasható azok (körülbelüli) hőmérséklete. Az alkalmazásban többféle üzemmód is helyet kapott, a "hagyományos" színskálával ábrázolt képek mellett beállítható, hogy az fekete-fehér alapon vörössel jelölje ki a legmelegebb területeket, vagy épp kékkel a leghidegebbeket. A hőkamerával 640x480 felbontású képek készíthetők. Akik csak az újdonság erejét látják a funkcióban, azok valószínűleg egy-két hét játszadozás után megunják a hőkamerát, a Cat által megcélzott professzionális rétegközönség számára ugyanakkor kifejezetten hasznos lehet a funkció.

Valaki járt az asztalon

A szakemberek számára beépített funkciókon túl az akkuidő is fontos kérdés. Azt már a specifikációs listát böngészve is sejteni lehetett, hogy ebben az S60 nem teljesíthet rosszul, később pedig a gyakorlatban is hamar bebizonyosodott, hogy a tekintélyes 3800 mAh kapacitású telep, a 4,7 hüvelykes kijelző, illetve a nem túl veszélyes étvágyú Cortex-A53 magok kifejezetten energiahatékony kombinációt alkotnak. Az S60 egy feltöltéssel több mint négy és félórás kijelzőidőt produkált, továbbá egyáltalán nem visszafogott használat mellett vidáman kibírt két napot, kis odafigyeléssel pedig az ügyesebbek akár a harmadikba is belevághatnak vele, üzemidő terén tehát nem érheti szó a ház elejét.

Szinte vanilla - de a bloatware-nek azért jutott hely

A Cat S60 szoftveroldalon is kellemes meglepetésekkel szolgál, a gyártó ugyanis szinte egyáltalán nem nyúlt a Google-féle vanilla Android felülethez, a telefon szinte Nexus-szerű élményt ad, az alkalmazásindító felülettől az értesítési sávon át a beállításokig.

Az előre telepített appok azért nem maradtak ki a repertoárból, sőt a cég saját, főként kültéri munkákhoz szánt szoftvereket tartalmazó, App Toolbox névre hallgató alkalmazásboltját is feltette az eszközre. A készüléken a fentebb már említett FLIR infrakamera-app mellett a cég saját fájlkezelője és médialejátszója is helyet kapott, sőt, vízbemerítés után egy dedikált appal a hangszórók szárítását is megpróbálhatjuk felgyorsítani - a szoftverben kettő, hat vagy tízperces ciklusok állíthatók be, amelyek alatt a készülék rezgéssel, valamint alacsony- és magasfrekvenciás hangok váltogatásával próbálja meg eltávolítani a befolyt vizet.

A készülék bal oldalán lévő, SOS feliratú ajtó alatt megbújó, piros vészjelzőgombhoz is tartozik saját alkalmazás, Location Alert néven, ebben a kiválasztott ismerősöknek küldhetünk el egy előre beállított SMS üzenetet, amelyben a szoftver a telefon földrajzi pozícióját is megjelöli. Az SOS gomb fölött találunk még egy bronzszínű fizikai gombot is, ehhez a telefon beállításai között tetszőleges funkciókat rendelhetünk, hosszú megnyomásra például bekapcsolhat a hátlapi LED, röviden megnyomva pedig egy kiválasztott alkalmazás. Előre telepített appokkal tehát bánhatott volna kissé szűkmarkúbban is a gyártó, az mindenesetre hatalmas pozitívum, hogy a készüléken a júniusi biztonsági frissítés található, ezzel az S60 jelenleg fej-fej mellett halad a 2013-as Nexus 5-tel. A gyártót megkerestük annak kapcsán, hogy a telefonra a későbbiekben érkeznek-e majd rendszeresen a biztonsági frissítések, ha a válasz megérkezik, cikkünket frissítjük.

Frissítés: noha a cégtől még mindig nem kaptunk visszajelzést, időközben megérkezett a júliusi, egész pontosan július 5-i biztonsági frissítés is a készülékre.

Frissítés vol. 2: megérkezett a vállalat nyilatkozata is, így szól: "A Cat S60 automatikus rendszerfrissítései – OTA-n keresztül - magukban foglalják a Google aktuális biztonsági frissítéseit is, melyeket a gyártó igyekszik viszonylag rövid időn belül a felhasználók rendelkezésére bocsátani."

A Cat S60 hazánkban 220 ezer forintos ajánlott fogyasztói áron lesz kapható, a telefon a nagy elektronikai áruházakban és a szolgáltatók kínálatában is feltűnik majd, igaz, ahogy már korábbi cikkünkben megírtuk, magánszemélyeket célzó csomagokban jelen állás szerint csak a Telekom színeiben lesz elérhető. Vállalati konstrukciókban a többi szolgáltató is elérhetővé teszi az eszközt - az elsődleges célközönséget értelemszerűen utóbbi csoport jelenti a gyártó számára. Bár az S60-nál jóval erősebb hardverrel szerelt telefonokon is hasonló árcédulát találunk, azok strapabíróság és jellemzően akkus üzemidő terén sem veszik fel a versenyt a Cat készülékkel, a hőkameráról nem is beszélve. A strapabíró készülékre vágyóknak mindenképp érdemes legalább egyszer kézbe venni a telefont - ez lehet az első alkalom, mikor az irodában dolgozók irigykedve néznek a kültéri munkások okostelefonjára.

a címlapról