Szerző: Vörös Péter

2001. június 19. 00:08

Az UMC működési veszteséggel fogja zárni a második negyedévet

[Semiconductor Business News] A világ második legnagyobb, kizárólag félvezetőgyártással foglalkozó cége, a tajvani United Microelectronics Corp. (UMC) pénteken bejelentette, hogy a második negyedévben működési veszteséget fog elérni a cég, mivel a kapacitáskihasználás az előző negyedéves 70%-ról 45% körüli szintre csökkent.

Az UMC azt is közölte, hogy az első negyedéves 718 millió $-os forgalomhoz képest 35%-os csökkenés várható. Áprilisban a cég azt jelezte előre, hogy a második negyedéves forgalom 30%-kal fog csökkenni az első negyedévhez képest, míg a kapacitáskihasználás 50%-ra esik le.

Azonban a vártnál is gyengébb kereslet miatt az UMC-nek csökkentenie kellett kilátásait, mi több a cég mostani előrejelzései szerint a harmadik negyedév akár a második negyedévnél is gyengébb lehet, bár a cég korábban abban reménykedett, hogy az idei év második felében megindul a helyreállási folyamat.

Peter Chang, az UMC elnök-vezérigazgatója szerint "a második negyedév tükrözte a romló gazdasági környezetet, csakúgy, mint a piaci készlet korrekciót ... a kereslet hiánya és a folytatódó készlet rendeződés egyaránt érinti a cég jelenlegi üzletmenetét és a jövőbeni kilátásait ... jelenleg nehéz pontosan előrelátni a harmadik negyedévet, de egyelőre a cég nem lát arra utaló jeleket, hogy a kereslet/készlet helyzet javulna ... így elképzelhető az is, hogy a második negyedévnél is rosszabban sikerül a harmadik negyedév."

Az elnök-vezérigazgató szerint további költségcsökkentési lépéseket tervez a cég, de részleteket nem árult el ezekkel kapcsolatban. Az első negyedéves eredmények közzétételekor a cég azt is bejelentette, hogy a beruházási kiadásokat a tervezett 1,5 milliárd $-os szinten tartják, de a céghez közel álló források szerint a költségvetést le fogják csökkenteni.

Az egyik legfontosabb kérdés az, hogy vajon az erős vissszaesés lassítani fogja-e a cég 300 mm-es gyár projektjeit, amelyeknek az eredeti tervek szerint ez év végén kellene beindulni a tömegtermeléssel. Áprilisban az UMC előrejelzései szerint a 300 mm-es kapacitások tömeggyártása a negyedik negyedévben indul be, két új gyárral - az egyik a Fab 12A Tajvanban, a másik egy közös vállalat ('Trecenti') a Hitachi-val Japánban.

A UMC kapacitáskihasználási visszaesése nem is legmeredekebb a riválisokhoz képest. Májusban a szingapúri Chartered Semiconductor Manufacturing Pte. Ltd. (a világ harmadik, kizárólag félvezetőgyártással foglalkozó cége) azt jelentette be, hogy a kapacitáskihasználási arány 33% köré esik vissza a második negyedév során. A Chartered szintén veszteséges negyedévet vár, de ezzel együtt minden erővel folytatja a 300 mm-es gyár projektjét, amelyben a tömegtermelés jövőre indul be.

A világ legnagyobb, kizárólag félvezetőgyártással foglalkozó cége, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Co. Ltd. (TSMC) nem tett közzé előrejelzést a második negyedévvel ill. a második félévvel kapcsolatban. A TSMC két héttel ezelőtt arról számolt be, hogy a második negyedév fogja jelenteni a félvezetőgyártók számára a mélypontot, miután a cég bejelentette, hogy a májusi forgalom 7,4%-kal volt alacsonyabb az áprilisinál.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról