Szerző: Vörös Péter

2001. június 15. 09:43

Az Oracle hivatalosan is bemutatta legújabb adatbázis szoftverét, az Oracle9i-t

[Bloomberg, Wall Street Journal, Yahoo] Eljött a várva várt nagy nap és Larry Ellison, a cég elnök-vezérigazgatója bemutatta az Oracle9i-t, a cég piacvezető szoftverének legújabb változatát. Ellison egyúttal azt is bejelentette, hogy a korábbi árazási rendszert egy új, a konkurensekéhez hasonló árazási szisztémával váltják fel.

A világ második legnagyobb szoftver cége lassuló kereslettel néz szembe és egyre erősödik a verseny az IBM és a Microsoft részéről. A 2000-es adatbázis eladásokat mutatja az alábbi ábra, amely az új eladásokon alapul.

Korábban a cég adatbázis szoftver árazása azon múlt, hogy milyen erősségű volt az a hardver, amin a program futott. Most az Oracle is áttért a processzor alapú árazásra, mely szerint az ár alapja az, hogy mennyi processzor van a szoftvert futtató számítógépben. A korábbi árazási gyakorlatot sok kritika érte, mivel az ügyfeleket "visszatartotta" az erősebb hardverre történő upgrade-eléstől. A Computerworld magazin hétfőn megjelenő számában egy ügyfél felmérés alapján az Oracle-t első helyre sorolják a feature-ök és a teljesítmény alapján, de az utolsó helyre az ár szempontjából.

Ellison bejelentette, hogy a 9i vállalati verziója processzoronként 40.000$-ba kerül, míg a standard változat processzoronként 15.000$-ba kerül.

Az Oracle szerint a 9i a leggyorsabb és legerősebb adatbázis szoftver. A program első felhasználóitól rendre pozitív visszajelzéseket kap a cég, Rich Niemiec adatbázis tanácsadó szerint az új változat installálása nagyon könnyű és véleménye szerint nagy sikere lesz a programnak.

Egyes elemzőket azonban aggasztja az, hogy a vállalatok nem vásárolnak elegentő mértékben adatbázis szoftvereket, legalábbis nem olyan gyorsan, mint korábban. Melissa Eisenstat, a CIBC World Markets egyik elemzője szerint sok ügyfél fogja megvásárolni az Oracle9i-et, a kulcskérdés azonban az, hogy vajon ez lesz-e a cég fő forgalom forrása? Eisenstat szerint nem, legalábbis kezdetben nem.

Az Oracle9i éppen akkor érkezik meg, amikor a Microsoft és az IBM piaci részesedést szereznek az adatbázis piacon. A Microsoft nagy lépéseket tesz az irányban, hogy ledolgozza technológiai hátrányát az Oracle-lel szemben és hétfőn tervezi nyilvánosságra hozni a részleteket a Yukon kódnevű új SQL Server adatbázis programmal kapcsolatban. Decemberben Steve Ballmer, a cég elnök-vezérigazgatója azt közölte, hogy a Yukon a kulcsfontosságú termék a cég következő generációs tárolási, adatbázis, fájlrendszer, e-mail és felhasználói interfész munkájában és arra kérte a cég fejlesztő csoportjait, hogy a Yukon ütemtervéhez igazítsák termék bejelentéseiket.

A Yukon egy új adatbázis szoftver generáció tagja, amely olyan egymástól eltérő jellegű adattípusokat is képes egy helyen tárolni, mint pl. e-mail, szövegszerkesztő fájlok és digitális fényképek. Jelenleg az ilyen jellegű adatok különböző helyeken vannak tárolva (asztali PC-k, Web szerverek, stb.). A tárolás egyesítése azért is olyan fontos Microsoft számára, mert e területen a cégnek előnye van a riválisokkal szemben, mivel jelenleg a vállalat "kezében van" az e-mail (értsd Microsoft Outlook (Express)) és a dokumentum (értsd Microsoft Office) világ.

Egyelőre azonban az Oracle marad az ipar vezetője, az eladások alapján 33,8%-os részesedéssel. Többek között a világ legnagyobb Web-helyei használják az Oracle adatbázis szoftverét, csakúgy mint nagyvállalatok, bankok és kormányzati szervek.

Elemzők szerint az Oracle technológiai szempontból jobb, mint az IBM DB2 és a Microsoft SQL Server 2000. A cég korábbi termékeihez képest gyorsabb, jobb teljesítményű, biztonságosabb és könnyebben kezelhető az új termék.

Az Oracle 9i egyik újdonsága az új, ún. Real Application Clusters fürtözési technológia, amely a korábbinál megbízhatóbb működést és egyszerűbb installálást tesz lehetővé. Az Oracle vezetői ezzel kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a vállalatok kisebb és olcsóbb szervereket vásárolhatnak adatbázis szoftverük futtatásához, ami csökkenti a költségeket ahhoz a megoldáshoz képest, hogy egy nagy, drága szervert vennének.

A 9i ezenkívül beépített elemző eszközöket is tartalmaz, amelyek révén a vezetők jobb üzleti döntéseket képesek hozni. Az adatraktárral kapcsolatos beépített eszközök segítségével a vállalatok könnyebben vizsgálhatják meg az üzleti információkat, találhatnak trendeket és előrejelezhetik a jövőbeni folyamatokat.

A biztonsági tulajdonságok terén is jelentősen előre lépett az Oracle 9i.

A tesztelők egyöntetű véleménye az, hogy az Oracle számos fontos új feature-t nyújt a 9i-vel és jelentősen a versenytársak előtt marad a cég adatbázis szoftvere.

Olyan hardver és szoftver gyártók jelentették be 9i támogatásukat, mint a Compaq, a Dell, a Hewlett-Packard, az EMC és a Sun.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról