Szerző: Vörös Péter

2001. június 15. 10:23

Az Ingram Micro profitfigyelmeztetést tett közzé

[Wall Street Journal] A Santa Ana (Kalifornia) központú Ingram Micro, a világ egyik legnagyobb disztribútora a technológiai termékek területén (éves forgalma tavaly 36 országban összesen 30,7 milliárd $ volt), azt jelentette be, hogy a második negyedévet előreláthatóan enyhe veszteséggel fogja zárni.

A profitfigyelmeztetés szerint az adózás előtti működési eredmény 0-10 millió $ veszteség lesz, míg a forgalom 5,8-6 milliárd $ között várható. A negyedév során immár ez volt második profitfigyelmeztetés.

A First Call által reprezentált elemzők részvényenként 9 centes nyereségre számítottak a második negyedévben. A májusi profitfigyelmeztetéskor a cég arról számolt be, hogy a működési nyereség 11-18 millió $ (részvényenként 7-12 cent) lesz, a forgalom pedig 6,3-6,7 milliárd $. Akkoriban az elemzők részvényenként 19 centes nyereségre számítottak.

A mostani bejelentésben megerősítette a cég azt, hogy a gyengébb eredmények oka a lecsökkent USA-beli ill. nemzetközi forgalom. Egészen mostanáig a cég úgy vélte, hogy az IT termékek keresletének csökkenése csak az USA-ra terjed ki, de immár az Ingram Micro is belátta azt, hogy a lassulás átterjedt Európára és a világ többi részére is.

A múlt héten az Ingram bejelentette USA-beli költségcsökkentési tervét, amelynek révén évi 30-40 millió $ megtakarítást remél elérni a cég. Az ilyenkor szokásos elbocsátások sem maradnak el, a vállalat 1000 amerikai állás megszüntetését tervezi.

Az Ingram Micro részvényárfolyama csütörtökön 1,00$-ral (7,11%-kal) 13,06$-ra esett vissza.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról