Szerző: Vörös Péter

2001. június 8. 08:00

A Microsoft ázsiai eladásai 27%-kal nőnek a június 30-án véget érő pénzügyi évben

Csütörtökön a szoftvergyártó óriás bejelentette, hogy az ázsiai eladásai a június 30-án véget érő pénzügyi évben 27%-kal emelkednek, köszönhetően fogyasztói ill. kormányzati kiadások emelkedésének. Michael Rawding, a Microsoft ázsiai részlegének elnöke elmondta, hogy a cég a jelenlegi pénzügyi évben 27%-kal nő, míg az egy évvel korábbi időszakban 20%-os volt a növekedés.

A Microsoft globális bevételei a március 31-vel zárult kilenc hónapot tekintve 18,84 milliárd $-ra nőtt, szemben az előző év hasonló időszakában elért 17,15 milliárd $-ral (közel 10%-os növekedés). Rawding azt is kiemelte, hogy az elmúlt években Ázsia volt az egyik leggyorsabban növekvő piac a Microsoft számára.

Rawding megjegyezte továbbá, hogy az ázsiai kormányzatok és vállalatok növekvő IT kiadásai valamint a megnőtt fogyasztók kiadások ellensúlyozzák a globális technológiai szektor enyhülésének és az amerikai gazdaság lassulásának hatását. Rawding szerint az is fontos tényező, hogy az ázsiai piacok egyelőre messze nem telítettek.

Továbbra is Japán a szoftvergyártó óriás legnagyobb ázsiai piaca, de a növekedés ütemét tekintve Dél-Korea, Kína és India áll majd az élen az idén.

Rawding elmondta, hogy a május 31-én piacra dobott Office XP-nek is jelentős szerepe lesz abban, hogy az ázsiai üzletág jól menjen a továbbiakban is. Egyes elemzők szerint világszerte 250 millió Office-felhasználó van világszerte, a programcsomag piaci részesedése 90%. Rawding elmondása szerint 80 millió Office-felhasználó van Ázsiában. "Azt reméljük, hogy az Office továbbra is a legnagyobb bevételi forrás lesz számunkra" - mondta Rawding, kiemelve azt a tényt, hogy a termék piaca még nem érte el a telítettségi szintet.

A Microsoft részvényárfolyama csütörtökön 1,29$-ral (1,78%-kal) 73,65$-ra emelkedett.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról