Szerző: Vörös Péter

2001. június 1. 09:42

Az elemzők viszonylag gyenge negyedik pénzügyi negyedévet várnak az Oraclenél

[CNET] A világ második legnagyobb szoftvergyártója általában forgalmának egyharmadát bonyolítja a negyedik pénzügyi negyedévben - most viszont ez az időszak pont egy jelentős globális gazdasági lassulással esik egybe, amikor a vállalatok csökkentik IT kiadásaikat, a tetejében a riválisok (i2 Technologies, IBM, Microsoft, SAP, Siebel, stb.) is egyre jobban szorongatják az Oraclet.

Chris Shilakes, a Merrill Lynch egyik elemzője szerint a pénzügyi évet záró negyedévben a korábbi trendeknél jelentősen kevesebb a nagy üzletek száma és az árengedmények adása egyre jelentősebb mind az adatbázis, mind az alkalmazás szegmensben.

A cég negyedéves eredményeit június közepén hozzák nyilvánosságra, sok más szoftver cég előtt. Jeff Henley, az Oracle pénzügyi vezérigazgatója május 17-én közölte, hogy az eredeti terveknek megfelelően az egy évvel korábbi időszak szintjén marad a negyedéves nyereség, ami nem mondható rossz eredménynek, hiszen tavaly ilyenkor az amerikai nagyvállalatok jelentős megrendelésekkel lepték el a céget annak érdekében, hogy utolérjék a .com riválisokat. "Lehet, hogy alacsonyabb lesz a nyereség, egyelőre nem tudjuk biztosan, de továbbra is szeretnénk részvényenként 15 centes eredményt elérni" - mondta Henley.

Az elemzők azonban valamelyest borúlátóbban látják a helyzetet: a Wall Street előrejelzéseit nyomon követő First Call szerint az Oraclelel foglalkozó 32 elemző körül 11 csökkentette az Oraclelel kapcsolatos előrejelzéseket a negyedév során. Az átlagos várt eredmény részvényenként 14 cent.

A pénzügyi év egészét illetően az elemzők részvényenként 41-46 (átlagosan 43) centes nyereségre számítana. Ha sikerül ezt az eredmény elérni, akkor a 2000-es pénzügyi évhez képest részvényenként 9 centes javulást sikerül realizálnia az Oraclenek.

A pénzügyi és iparági elemzők szerint az Oracle számos nehézséggel számolhat az adatbázis piacon, amely a tavalyi év forgalmának 70%-át adta. Az IBM és a Microsoft piaci részesedést nyernek, míg a vásárlók elégedetlenek az Oracle árazási rendszerével, amely miatt a költségek jelentősen magasabbak a konkurenseknél. Elterjedt az a nézet, miszerint az IBM DB2 mellett voksolók nagy része egyetlen ok miatt dönt a Nagy kék mellett: ez az ár.

Az olyan e-üzleti szoftver gyártók, mint az SAP és a Siebel Systems (amelyek vetélytársai az Oraclenek az alkalmazás piacon) egyre inkább az IBM adatbázis szoftverét ajánlják az Oracle 8i helyett. Az Oracle egy hónappal, június közepére halasztotta az új, 9i adatbázis megjelentetését. Az új adatbázis szoftvert a cég új, az Oracle szerint kedvezőbb árazási rendszerrel fogja értékesíteni.

Az Oracle leggyorsabban növekvő üzletága, az e-üzleti alkalmazások is erős konkurenciával (Siebel és i2 Technologies) néz szembe. Bob Austrian, a Banc of America Securities egyik elemzője szerint a cég értékesítés automatizálási, ügyfélszolgálati és beszállítói láncolat kezelő szoftverei egyelőre nem tudtak piaci részesedést növelni a piacvezetőkkel szemben. Az elemzők szerint a cég a 11i e-üzleti szoftvercsomagot túl korán és minőségi problémákkal jelentette meg. A jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy a legtöbb hibát a 11.5.3-as változatban kijavították, míg a júniusban megjelenő 11.5.4-es változatban együtt fogják megjelentetni a javításokat.

Neil Herman, a Lehman Brothers egyik elemzője szerint a gazdasági helyzet miatt a potenciális ügyfelek jobban meggondolják az e-üzleti szoftverek vásárlásait. Most nem az a helyzet, hogy a versenytársaktól való lemaradás félelme miatt sietnek e vásárlásokkal, hanem az, hogy az ügyfelek sokkal kézzel foghatóbb előnyöket (pl. a befektetés hozama) várnak az e-üzleti megoldásoktól és egyre inkább először csak hosszasabb próba projekteket indítanak el és csak utána kezdik az éles működést.

Az Oracle áprilisban bejelentette azt, hogy egy, a 11i csomagon alapuló program révén a vállalatok adott üzleti folyamatait 90 napon belül automatizálják - ezáltal gyorsabb megoldásokat nyújtva az ügyfeleknek és növelve az e-üzleti szoftver eladásokat.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról