Szerző: Vörös Péter

2001. május 8. 00:10

Az SAP 2004-es terveinek eléréséhez közel kétszeresére fogja növelni alkalmazottai számát

[Bloomberg] Európa legnagyobb szoftvergyártójának vezetői bejelentették, hogy a 2004-es előrejelzések megvalósításához közel kétszeresére, 45 ezer főre fogják növelni a cég létszámát. Henning Kagermann, a cég egyik elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy négy éven belül 11,6 milliárd $-os forgalmat szeretnének elérni, szemben a tavaly elért 5,6 milliárd $-ral. Hasso Plattner, szintén elnök-vezérigazgató, is megerősítette ezt a célt, és azt is elmondta, hogy ennek érdekében jelentősen növelni kell az alkalmazottak számát.

A cég legnagyobb riválisai, az i2, az Oracle és a Siebel egyaránt a nyereségességre helyezik a hangsúlyt, még akkor is, ha ez létszámcsökkentéssel jár együtt. Mindhárom cég jelentős létszámcsökkentést jelentett be az utóbbi két hónapban, az elemzők szerint pedig további elbocsátások várhatók.

A Walldorf központú SAP megerősítette azon előrejelzését, hogy az idei év első kilenc hónapjában több, mint 23%-os lesz a forgalomnövekedés, míg a működési haszonrés 16% körüli.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról