:

Szerző: Vörös Péter

2001. április 27. 08:26

A Siemens további 3500 állást szüntet meg

Heinrich von Pierer, a vállalat elnök-vezérigazgatója bejelentette, hogy a következő másfél év során az eddig bejelentett 2600 németországi állás megszüntetésén túl további 1400 alkalmazottat bocsátanak el Németországban és 2100-at az USA-ban. A müncheni központú cég Budapesten tartotta negyedéves eredményeinek bejelentését, ezzel is kihangsúlyozva a cég nemzetközi jellegét. A Siemensnek világszerte 460 ezer alkalmazottja van, az összesen 6100 munkahely az összlétszám 1,3%-át érinti.

A Siemens korábbi előrejelzéseivel szemben várhatóan idén nem sikerül kétszámjegyű forgalomnövekedést elérni és a nyereségnövekedés ütemét sem sikerül javítani. Pierer szerint a következő hónapokban igen kemény működési környezet várható, különösen az IT és a telekommunikációs területen.

A cég második pénzügyi negyedévében 505 millió $-os profitot ért el, ez 9%-os növekedés az egy évvel korábbi hasonló időszakban elért szinthez képest - a nyereség valamivel az elemzők várakozásai alatt maradt. A Siemens negyedéves forgalma 8%-kal 17,3 milliárd $-ra emelkedett. Főként a telekommunikációs részleg teljesített gyengén: a 8 millió $-os nyereség jelentősen kisebb volt a tavalyi 258 millió $-os szinthez képest.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.