:

Szerző: tm

2001. április 12. 02:53

A Yahoo szorosabbra húzza a nadrágszíjat: 400 alkalmazottjától válik meg az e-cég

yahoo [TechNews] Az idei első negyedév a Yahoo számára sem hozott sikert. Szemben a tavalyi 230 millió dolláros összbevételével, az idei 180,2 milliós forgalom alulmúlta a korábbi eredményeket. A Yahoo költségcsökkentésre hivatkozva bejelentette, hogy megválik alkalmazottjainak 12%-tól, ami jelen esetben négyszáz munkahelyet érint.

Szerdai bejelentésével a Yahoo is csatlakozott azokhoz az internetes cégekhez, amelyek alkalmazottaik elbocsátásával remélnek enyhíteni pénzügyi problémáikon.

Tim Koogle, a Yahoo vezérigazgatója közleményt adott ki, melyben tudatta: a döntés fájdalmas volt ugyan, de szükséges ahhoz, hogy a cég képes legyen megőrizni piaci pozícióját és képességét a fejlődésre. Koogle-ról is volt szó a közleményben, aki bár továbbra is megtartja elnöki posztját, inkább a háttérből figyeli majd az eseményeket. A cég már keresi a lehetséges utódjelölteket. Ezzel kapcsolatos még, hogy a nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető, Heather Killen szintén elhagyja a Yahoo-t.

Természetesen az elbocsátásokon kívül további költségcsökkentő intézkedéseket is foganatosítanak; néhány "másodlagos szolgáltatás" leállításával, a reklám és promóciós költségek csökkentésével, erőforrás-kihelyezéssel, az üzlet központosításával remélnek további forrásokat fölszabadítani.

A "dotcom" cégeket sújtó általános visszaesés ellenére néhány piaci elemző bizakodóan nyilatkozott a vállalat jövőjét illetően, bár azt elismerték, hogy az idei év nehéz lesz a Yahoo-nak is. Susan Decker, a Yahoo vezető gazdasági felelőse szerint a vállalat jó úton halad a "dotcom" cégekben csalódott ügyfelek bizalmának visszaszerzésében, és év végéig 70-80%-os bevételnövekedést vár.

A várható bevételnövekedés ellenére többen is kétségeiknek adtak hangot, és attól tartanak, hogy a gyengébb tőzsdei szereplés hatására bizonyos befektetői körök esetleg kivonnák érdekeltségeiket a cégből.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.