:

Szerző: Vörös Péter

2001. február 23. 09:21

Az EMC csökkentette 2001-es forgalom kilátásait

[CNET, TechWeb] Az ok: a bizonytalan amerikai gazdasági helyzet. Még ezzel együtt is várhatóan sikerül elérnie a megcélzott forgalom tartomány alsó részét, 12 milliárd $-t, ami azt jelenti, hogy 35% helyett csak 25%-ot nő a vállalat forgalma az idén. A világ első számú adattárolási eszközöket gyártó cége nemrégiben kiadott negyedik negyedéves jelentésében az EMC pénzügyi vezérigazgatója, Bill Teuber még azt ígérte, hogy a 2001-es forgalom növekedés valahol 35% körül lesz.

A vállalati adattárolási eszközöket készítő EMC vegyes jelet adott ki mostani lépésével: elképzelhető az, hogy a cég proaktívan csökkenti kilátásait, ezzel a legrosszabb várható eredményekre készíti fel a tőzsdét. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az EMC egy lépéssel az események mögött van és csak reagál az amerikai gazdáság gyengüléséből származó gondokra.

A korábban érinthetetlennek tűnő Cisco és a Sun után így az EMC-t is elérte sorsa. A .com vállalatok kereslete általában az év végén jelentkezik, így csak ekkor kezdték el érezni ennek a hatását - és mivel továbbra is a cégtől vásárolták a tárolási eszközöket, így lassabban vette észre a cég azt, hogy őket is érinti a lassulás. .

Egyes elemzők optimisták a jövőt illetően: mondván ahogy kezd magához térni az amerikai gazdaság, úgy fog magához térni az EMC is és továbbra is a vezető helyen marad a tárolási eszközök piacán. A tárolóeszközök iránti kereslet továbbra is nagy, ami azt mutatja, hogy még a lassuló gazdaságban is stratégiailag fontos termékekről van szó.

A cég szerencséjére az európai és ázsiai piacokon jól haladnak a dolgok és várhatóan az összes nagyobb IT cégnél jobban fog teljesíteni az idén az EMC és további piaci részesedéshez fog jutni.

A cég részvényárfolyama tegnap 2,60$-ral (6,05 %-kal) 40,35 $-ra esett vissza.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.