:

Szerző: Bodnár Ádám

2001. január 12. 18:31

Beck György az Év Menedzsere

[Mmd] A 2000 évben a Menedzserek Országos Szövetsége által felkért zsűri, a

[Mmd] A 2000 évben a Menedzserek Országos Szövetsége által felkért zsűri, a leadott pályázati anyagok figyelembe vételével az "ÉV Menedzsere 2000" díjat dr. Beck György Úrnak a Compaq Magyarország vezérigazgatójának ítélte oda.

A zsűri döntésében nagy szerepet játszott a vállaltvezető képességei és rátermettsége mellett, hogy az elmúlt évben kiemelkedő szerepe volt a magyar e-infrastruktúra fejlesztésében, az INFÓRUM és a Családi PC program megvalósításában, valamint a felsőoktatás jelentős mértékű támogatásában is.

Az általa vezetett vállalatnál végzett munkájával kapcsolatosan külön kiemelendő, hogy a Compaq vezetőjeként, mint régió igazgató, négy Kelet-Európai országban működő érdekeltségük irányítása is hozzá tartozik. Beck Györgynek nagy szerepe volt a vállalat korábbi fúziójának elősegítésében, valamint a teljes nemzetközi vállalatcsoport legjobb Country manager-e lett.

Kiemelendő még, hogy jelentős közszereplései, sikerei és határozott egyénisége mellett mind a zsűri tagjai, mind pedig a közélet szerény emberként és kooperatív vezetőként ismerhette meg.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.