Szerző: Bodnár Ádám

2001. január 12. 01:19

Veszteséges volt a Gateway utolsó negyedéve; a vállalat dolgozóinak 10 százalékát elbocsátja

A Gateway ma nyilvánosságra hozta utolsó negyedéves és egész éves nyereségadatait. A nyilvánosságra hozott adatok mindenkit megleptek, ugyanis a társaság eredményei jócskán elmaradtak a november 29-én közzétett profit-figyelmeztetés után jósolt szinttől.

A Gateway ma nyilvánosságra hozta utolsó negyedéves és egész éves nyereségadatait. A nyilvánosságra hozott adatok mindenkit megleptek, ugyanis a társaság eredményei jócskán elmaradtak a november 29-én közzétett profit-figyelmeztetés után jósolt szinttől.

2000 negyedik negyedévében a Gateway 2,373 milliárd dolláros bevétel mellett 94,3 millió dolláros (részvényenként 29 centes) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. A megelőző év azonos időszakában a Gateway 2,55 milliárd dolláros bevétel mellett 126 millió dollár (részvényenként 38 cent) profitot ért el.

A vállalat ezért úgy határozott, hogy jelentős átszervezést hajt végre és ennek keretében az első negyedév során dolgozóinak több, mint 10 százalékát elbocsátja. A számítások szerint ezzel 50 millió dollár költségcsökkenés érhető el.

A gyengülő kereslet hatására a Gateway módosította 2001-re vonatkozó előrejelzéseit, a revideált prognózis szerint a bevétel 3 százalékkal a nettó nyereség pedig 6 százalékkal lesz magasabb a 2000-es szintnél.

Ami a teljes 2000-es évet illeti, a Gateway 9,7 milliárd dolláros bevétel mellett 315 millió dolláros (részvényenkénti 95 centes) nyereséget ért el, ami 28 százalékkal alacsonyabb a megelőző éves szintnél.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról