Szerző: Dömös Zsuzsanna

2025. július 28. 11:01

Kipróbálható az iOS 26

Kipróbálható az ősszel érkező mobilszoftver nyilvános előzetese a türelmetlenek számára, ami a szokásos módon egyelőre még hibákkal mutathatja meg az új funkciókat.

Az Apple a napokban elérhetővé tette az iOS 26 bétájának nyilvánosan hozzáférhető első verzióját, mely az ősszel megjelenő szoftver új funkcióiba enged betekintést a szolgáltatások hivatalos útnak indítása előtt, természetesen még esetleges bugokkal, hibákkal tarkítva, melyekkel kapcsolatban várja a felhasználók és fejlesztők visszajelzéseit. Ezzel a verzióval változtatja meg az Apple az operációs rendszer elnevezési logikáját is, és verziószámok helyett évszámokat kezd használni jelölésként: ez a magyarázat arra, hogy most az iOS 26 következik a sorban, és nem az iOS 19, ahogy az évekig bevált logika diktálná.

Az új operációs rendszer az iOS 7 2013-as kiadása óta az első jelentős ráncfelvarrás az iPhone-ok megjelenését illetően az új Liquid Glass névre keresztelt dizájnnyelv miatt. a formavilág nevéhez hűen a zárképernyő „üvegszerű” kinézetet kap: a gombok üvegtáblaként jelennek meg, és az új animációk is folyékabb megjelenésűek, mintha sima üvegsíneken csúsznának. Az új design középpontjában az átlátszó gombok, csúszkák és egyéb interakciós elemek, valamint ívelt formák állnak a téglalap alakú, éles sarkak helyett. A frissítést egyrészt a hardveres képességek fejlettségével indokolják a tervezők, főleg az Apple Silicon chip erejével, ami lehetővé teszi a megjelenés modernizálását is. 

ios26felulet

Ami a szoftveres újdonságokat jelenti, az új megjelenés mellett frissült a Telefon alkalmazás, amely mostantól egyetlen képernyőn kombinálja a legutóbbi hívásokat és a hangüzeneteket. A cég további szűrőeszközökkel bővítette az iPhone szoftverét a spam hívások és SMS-ek kiszűrésére. Az Üzenetek alkalmazás némileg testreszabhatóbbá vált, már támogatja a különféle háttereket és szavazásokat.

Ahogy arra számítani lehetett, még mindig hiányzik az AI-alapú Siri hangasszisztens. A cég hónapok óta dolgozik azon, hogy az AI-jal támogatott Sirit végre útnak indíthassa, miután márciusban el kellett halasztani a bevezetést, melynek dátumát különösebb magyarázat nélkül 2026-ra tolta ki. Azonban már kipróbálhatók a valós idejű fordítások az iMessage-en és a FaceTime-on belül, valamint a vizuális keresés lehetősége képernyőképen látható információk alapján, ami a Google Lens-hez hasonló megoldás.

Az iOS 26 előzetes bétáját az Apple Beta Software Program keretén belül lehet letölteni a kompatibilis eszközökre, melyek részletes listája itt érhető el, utána szokásos módon frissíteni kell a szoftvert az eszközön. Azonban az esetleges hibák miatt ezen a ponton még nem ajánlott olyan készülékre telepíteni, aminek garantáltan megbízhatóan kell működnie.

Fordulóponthoz értünk. A próbaidőszaknak vége, ez már karrier szempontból is véresen komoly játék. Ráadásul mindenkit érint az informatikában!

a címlapról